Társasházi átverések kamu felújítási és korszerűsítési munkálatokkal

Sok-sok éve felbukkant már az átverések azon típusa, amelyre a D.A.S. JogSzerviz szakértője felhívja az Origó olvasóinak figyelmét. Ezen átverések áldozatai általában társasházban lakó, napközben sokat otthon tartózkodó személyek, akik a legtöbbször csak akkor eszmélnek rá, hogy csalás áldozatai lettek, amikor már túl késő.

A „trükk” lényege, hogy egy nap ismeretlen személy kopogtat az ajtónkon és valamilyen felújítási, korszerűsítési munkálatokkal kapcsolatosan ad egy első ránézésre rendkívül vonzó árajánlatot – fejtette ki dr. Bálint Boglárka.

Sokszor eközben még azt a látszatot is kelti az illető, hogy a gondnok vagy a közös képviselet megbízta őt azzal, hogy mely lakásokban van igény a munkálatokra.

Nyomásgyakorló eszközként nem egyszer még azt is bevetik, hogy az adott társasházban már mindenki megrendelte a munkálatokat rajtunk kívül. Például: egyedül a mi lakásunkban nem lesznek kicserélve az ablakok.

Természetesen az ajánlatról ott és azonnal szükséges dönteni, hiszen ez egy egyszeri és kihagyhatatlan lehetőség. Konkrét, egyedi szerződést, szerződés tervezetet ugyan nem tudnak adni, azonban az ajánlat elfogadása esetén, bizonyos összeget előlegként meg kell fizetni.

Ennek átvételéről természetesen adnak írásbeli bizonylatot, amin akár még feltüntetik a vállalt kivitelezési munkát, annak határidejét, illetve a teljes összeget is.

A történet tapasztalataink alapján ezek után kétféleképp folytatódhat: vagy soha nem látjuk viszont az illetőt, vagy pedig ugyan elvégzik a vállalt munkákat, esetleg azok egy részét, ám azok minőségében nincs túl sok köszönet. Az ilyen átverések esetén pedig garanciális ügyintézésre ne is számítsunk.

Csalás, vagy tulajdon elleni szabálysértés

Az első eset büntetőjogi szempontból értékhatártól függően csalásnak vagy tulajdon elleni szabálysértésnek minősülhet. Ha feljelentést teszünk és a rendőrség nyomozása során megállapítja az elkövető kilétét, úgy az általunk átadott pénz visszatérítését tudjuk követelni.

A második eset azonban a polgári jog területére tartozó kérdés. Az ilyen átverések mögött sajnos sokszor „eldobós”, egy-két évig fenntartott, tényleges vagyonnal nem rendelkező cégek állnak, sokszor külföldi vagy éppen hajléktalan tulajdonossal. Ezekben az esetekben bár lenne kivel szemben jogi úton fellépni, igencsak kérdéses, hogy egy évekig tartó polgári peres eljárás után egyáltalán megtérül-e a minket ért kár, a jogi eljárás költségeiről nem is beszélve.

Mindkét esetben ugyanakkor felmerül annak kérdése is, hogy pontosan mi volt az átadott pénzösszeg rendeltetése. Sok esetben a szóban előlegként hangoztatott pénzösszeget az annak átvételéről szóló igazoláson már felmérési díjként szerepeltetik. És mivel a felmérést elvégezték, így az vissza már nem követelhető.

Amennyiben nem akarunk ilyen és ehhez hasonló átverések áldozatává válni, úgy érdemes néhány dologra figyelni.

Nem árt gyanakvónak lenni

Célszerű gyanakvónak lenni akkor, hogyha valaki a semmiből eltűnve egy nagyszerű és kihagyhatatlan ajánlattal keres meg minket, amelyről ott és akkor kell dönteni. Ne engedjünk a nyomásnak és kérjünk időt az ajánlat megfontolására.

Amennyiben a gondnokra, közös képviselőre hivatkoznak, úgy bármilyen pénzösszeg átadása előtt nyugodtan keressük fel őket is. A legtöbb esetben ekkor ki is derül, hogy még csak nem is tudnak az említett felújítási munkákról a társasház képviselői.

Előleget, foglalót ne adjunk át konkrét, a felekre és az adott helyzetre szabott, írásbeli szerződés nélkül.

Ebben nem csak a felek adatait, hanem a vállalt munkát, annak végösszegét, illetve a munka elvégzésének határidejét is tartalmaznia kell. A szerződést akár mi magunk is megszövegezhetjük, egy tisztességes szándékkal érkező szakember nem fog ódzkodni annak aláírása elől.

Fontos, hogyha a munkát cég vállalta el, azon személy aláírása szerepeljen a szerződésen, aki jogosult a cég nevében jognyilatkozatot tenni. Nyugodtan kérjük el akár a másik fél személyi okmányait.

Mindig figyeljünk arra, hogy az általunk előlegként adott összeg miként került feltüntetésre a szerződésben. Ha az összeg felmérési díjként, avagy energetikai tanúsítvány elkészítéséért fizetendő díjként szerepel, kezdjünk el gyanakodni.

Szerződés aláírása előtt szintén érdemes az elektronikus cégnyilvántartásban utánanézni, hogy a cég valóban létezik-e, nem áll-e felszámolás, kényszertörlés alatt. Minél több adatot tudunk meg a cégről, annál jobb.

Amennyiben munkálatok folynak lakásunkban, ám azok minőségével nem vagyunk elégedettek, ezt azonnal a helyszínen jelezzük, lehetőleg írásban rögzített jegyzőkönyvvel.

Az ilyen jellegű átverések sajnos napjainkban is nagyon népszerűek, s annak leginkább az otthon lévő kismamák és idős emberek esnek áldozatul. Különösen fontos ezért felhívni idős szeretteink figyelmét is arra, hogy legyenek elővigyázatosak az ilyen jellegű ajánlatokkal – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Forrás: https://m.origo.hu/jog/20200623-origo-jog-das-jogszerviz-tarsashazi-atveresek-felujitas-korszerusites-csalok.html

Magyarországon elsőként alkalmazott technológiával épül társasház Balatonlellén

A rekordgyorsaságú projektben a Bayer Construct saját beruházásban kivitelez lakásokat a volt SZOT-üdülő helyén.

Elérte legmagasabb pontját a Bayer Construct vállalatcsoport saját fejlesztésében és kivitelezésében megvalósuló, 50 lakásos társasház Balatonlellén. A Napfény Resort nevet viselő építmény az egykori SZOT-üdülő helyén, közvetlenül a vízparton jön létre.

Balatonlelle legmagasabb épülete lesz

A projekt bokrétaavató ünnepségén kiderült, a 2019 októberében kezdődött fejlesztés keretében a szocializmus időszakában létrejött balatonlellei üdülőépületet lebontották. A helyén egy modern, energiatakarékos, közvetlenül a szabadstrandhoz kapcsolódó, felsőkategóriás társasház és a hozzá tartozó parkoló épül.

A két épületrészből álló projekt egyik különlegessége, hogy az A-épületrész földszint plusz hét emeletes magasságával Balatonlelle legmagasabb épülete lesz, természetes örökpanorámával a tóra. Az épület modern és innovatív dizájnt, illetve letisztult forma- és színvilágot kap. Mindkét épületrész legfelső emeletén különleges penthouse lakások kapnak helyet.


Kétszer gyorsabb, feleannyi munkaerővel

A beruházás különlegessége, hogy

a magyar tulajdonú Bayer Construct projektjében nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában is először vetették be a betonacél hálós szerkezeti építést.

Ennek során a teljes falszerkezet betonacél szerelését kiváltották, így a munkafolyamatoknál szokásos munkaerőállomány felével sikerült kétszeres kivitelezési sebességet produkálni.

A közel nulla energiaigényű, már a 2021-ben éltebe lépő energetikai követelményeknek is megfelelő, teljesen bútorozott, azonnal beköltözhető otthonokat jövő év második felében vehetik majd át a tulajdonosok, de előzetesen már július augusztustól regisztrálhatnak az érdeklődők.

Forrás: https://magyarepitok.hu/aktualis/2020/06/magyarorszagon-elsokent-alkalmazott-technologiaval-epul-tarsashaz-balatonlellen

Több ezer új lakás épülhet a rozsdaövezetekben

A kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat

A rozsdaövezetekben már egy-két éven belül több ezer új lakás épülhet, a kedvezményes áfakulcs miatti lakásépítési kedv felfutása pedig évekig is kitarthat – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amelyet a rozsdaövezeti lakásfejlesztésekre vonatkozó törvényjavaslat megjelenése miatt készített.

Az MTI-nek eljutatott közlemény szerint ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor a rozsdaövezetek kijelöléséről a kormány dönthet az adott önkormányzattal történt egyeztetések után. Ez pedig azt jelenti, hogy a már folyamatban lévő lakásépítések is megkaphatják a rozsdaövezeti besorolást, amennyiben a később kijelölendő rozsdaövezeten belül épülnek, és így a kedvezményes, 5 százalékos áfával kerülhetnek majd piacra.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben arra is rámutatott, hogy vannak még tisztázatlan kérdések, például az, hogy mely területeket jelölik ki erre a célra, illetve, hogy mely rozsdaövezeti lakásokból mennyit vásárolhatnak meg magánszemélyek és mekkora lesz a bérlakások aránya.

A szakértő szerint lesznek olyan területek, ahol lényegében azonnal megindulhatnak a társasház-építések, ez támaszt adhat a járvány miatt visszaeső lakásépítési kedvnek.

Vannak azonban olyan rozsdaövezetek, ahol még kármentesítésre, előkészítésre van szükség a társasházak építéséhez. A szükséges munkák elvégzése után a kijelölt területeken közép- és hosszú távon új lakások, társasházak épülhetnek, esetleg új városrészek jöhetnek létre – tette hozzá Balogh László.

Közölték, az ingatlan.com adatai szerint lenne igény az új lakásokra: májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.

Forrás: https://www.alon.hu/gazdasag/2020/05/mar-egy-ket-even-belul-tobb-ezer-uj-lakas-epulhet-a-rozsdaovezetekben

SZÉPSÉGVERSENY INDUL TÁRSASHÁZAKNAK

Négy kategóriában keresik a legszebb épületeket.

Minden, az építészettel, építőiparral kapcsolatos versenynek, díjnak örülünk, így a legszebb társasházakat kereső új kezdeményezésnek is, amelyet a társasház-biztosítások specialistájának számító UP Insurance biztosítási alkusz cég írt ki. A versenyre egy egyszerű fotó feltöltésével bárki nevezhet, aki társasházban él, a közönség június végéig szavazhat. A kategóriagyőztes társasházak biztonságosabbá válnak, ugyanis annyi poroltót nyernek, ahány emeletes az adott épület.

Országos társasház-szépségversenyt hirdetett meg a 25 éve a társasház-biztosítások specialistájának számító UP Insurance biztosítási alkusz cég. „A játék célja, hogy a gyönyörű magyarországi társasházak és lakásszövetkezetek közül megtaláljuk a különböző korokban és stílusokban épült épületek legszebbjeit, azokat jutalmazzuk és a hírüket minél több emberhez eljuttassuk – mondta a versenyről Gayer Gábor, az UP Insurance ügyvezető igazgatója. – Bár nem építészek, hanem biztosítási alkuszok vagyunk, imádjuk a szép épületeket, és az egyedi, különleges társasházakat.

Negyed százada foglalkozunk társasházak biztosításával, ez idő alatt több száz társasházat ismertünk meg személyesen, és számtalan csodálatos épülettel találkozhattunk a társasházi ügyfeleinken keresztül. Ez adta az ötletet, hogy a szélesebb közönséggel is megismertethessük a legszebb magyarországi társasházakat.”

A versenyre 2020. június 10-ig bárki nevezhet, aki társasházban él, és feltölt egy fotót a verseny oldalára. Négy kategóriában lehet nevezni:

  • 1985-2020 között épült épület
  • 1935-1985 között épült társasház
  • 1930 előtt épült társasház
  • panel ingatlan.

Fontos, hogy a nevezéshez leadott fotónak a társasház homlokzatát kell tartalmaznia, hogy az később beazonosítható legyen. A kép nem lehet egy hónapnál régebbi, és a kép valódiságát a díj átadásakor ellenőrizheti a verseny szervezője.

A kategóriagyőzteseket közönségszavazás során választják ki, a szavazás június 12. és június 30. között zajlik, az egyes kategóriákban a legtöbb lájkot kapott képek nyernek. A győztes társasházak pedig biztonságosabbá válhatnak, ugyanis a nyereményük annyi poroltó, ahány emeletes az adott épület. A verseny eredményhirdetése július elsején lesz.

Forrás: https://www.octogon.hu/epiteszet/szepsegverseny-indul-tarsashazaknak/

Kigyulladt egy társasházi lakás Pécsett

A tűzoltók egy vízsugárral fékezték meg a lángokat.

A bútorok égtek egy társasház negyedik emeleti lakásának egyik szobájában Pécsen, a Maléter Pál úton. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral oltották el a lángokat, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A füsttel enyhén telített lépcsőházat nyolc lakó hagyta el. A tűzzel érintett lakásban senki nem tartózkodott.

Forrás: https://www.bama.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kigyulladt-egy-tarsashazi-lakas-pecsett-2553927/

Kigyulladt egy társasház a II. kerületben

Kigyulladt egy társasház a II. kerületben csütörtök délután – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta: a Hegyi utcában egy több száz négyzetméteres alapterületű háromszintes társasház gyulladt ki. A tetőszerkezet leégett, részben a födém is megrongálódott.

Bár a tető gyakorlatilag megsemmisült, az alacsonyabb szinteken lévő lakásokat sikerült megmenteni. A tüzet körülhatárolták.
A házból négy lakó menekült ki – közölte a szóvivő.

Forrás: https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/06/04/kigyulladt-egy-tarsashaz-a-ii-keruletben

Már meg is semmisítették a bajai társasház udvarán talált gránátot

A lakók is visszatérhettek otthonaikba.

Elszállították és megsemmisítették a tűzszerészek azt a szovjet gyártmányú repesz-aknavető gránátot, amelyet Baján egy társasház kertjében találtak vasárnap – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.

Gajdos Milán elmondta: a bajai Szabadság utca egyik társasházának kertjében földmunkák közben találtak egy robbanótestet, amelyről a helyszínre érkező tűzszerészek megállapították, hogy egy 5 centiméter átmérőjű szovjet gyártmányú repesz-aknavető gránát.

A kilőtt állapotú, éles gyújtószerkezettel rendelkező robbanótest állapota a mielőbbi intézkedést indokolta, ezért a tűzszerészek elszállították, és Baja határában megsemmisítették – tette hozzá.

A kommunikációs tiszt azt is elmondta, hogy a gránát miatt kiürített hét társasházi lakásba visszatérhettek a lakók.

Forrás: https://m.hvg.hu/itthon/20200607_Mar_meg_is_semmisitettek_a_bajai_tarsashaz_udvaran_talalt_granatot

Alábbhagyott a társasház építési kedv

Jelentősen csökkent a társasházépítési kedv az idén – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójából, amely egyúttal ismerteti a budapesti és vidéki új lakások árait. Az év első három hónapjában Budapesten 3217 olyan lakásra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek háromnál több lakással rendelkező társasházban lesznek. Ez 5 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. 2018 első negyedévéhez viszonyítva pedig 15 százalékos visszaesésnek felel meg.

Drasztikus visszaesés a vidéki nagyvárosokban

Sokkal jelentősebb hanyatlás látható vidéken, a megyei jogú városokban: mindössze 417 társasházi lakás kapott zöld utat, ami 64 százalékos csökkenést jelent 2019 azonos időszakához képest.A két évvel korábbi szinttől pedig 71 százalékkal marad el.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a csökkenés elsősorban a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével magyarázható, de szerepet játszik benne a járvány hatása is, márciusban ugyanis jelentősen csökkent a lakásépítési kedv.

Sőt, az előzetes hivatalos adatok szerint az áprilisban kiadott családi, iker- és társasházakban lévő lakásokra szóló engedélyek 193 ezer négyzetméter lakóterület megépítéséről szólnak, ami 28 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest.

Az ingatlan.com szakértője hozzátette: az év első négy hónapjában országszerte alig több mint 700 ezer négyzetméternyi lakóépület kapott engedélyt, ez pedig 50 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A vidéki rozsdaövezet lehet a nagyvárosok esélye

Balogh László szerint bár még nem lehet tudni, hogy pontosan hol jelölnek ki majd olyan rozsdaövezeteket, amelyeken kedvezményes lakásépítési áfával értékesíthető társasház lakások épülhetnek, de az intézkedéssel a megyei jogú városok is esélyt kaphatnak a drasztikusan csökkenő lakásépítési kedv élénkítésére.

Az ingatlan.com elemzése szerint május utolsó napjaiban a budapesti új lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos árszinttel, de tavaly májushoz képest ugyanakkor azért még 11 százalékkal magasabb összeget jelent. Bár a 10 százaléknál nagyobb éves drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. Egy-egy tipikus fővárosi új lakás vagy ház átlagára május végén 60,1 millió forint volt, egy évvel ezelőtt pedig 4,4 millió forinttal kevesebbért kínálták azokat.A megyeszékhelyeken 23 százalékos volt az éves drágulás átlagos üteme,

de a koronavírus előtti időszakhoz képest stagnáltak az árak. Debrecenben például 611 ezer forintos négyzetméteráron hirdették ezeket a lakóingatlanokat, ami tavaly május végéhez képest több mint 20 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Győrben a 489 ezer forintos átlagár megfelel a februárinak, de éves szinten ez is 20 százalékos többletet jelent. A legdrágább újlakás-kínálattal rendelkező megyeszékhely Kecskemét lett, ahol 617 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. Az ingatlan.com adatai alapján ez 9 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/alabbhagyott-a-tarsashaz-epitesi-kedv-2294667/

Kevés viharkárhoz riasztották megyénk tűzoltóit

Hétfőn az időjárás megkegyelmezett megyénknek, kevés viharkárhoz kérték a tűzoltók segítségét. Ezek mellett két-három tűzeset és egy műszaki mentés miatt riasztották őket – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.

Egy menetrend szerint közlekedő autóbusz motortere füstölt hétfő délelőtt Jánoshida külterületén. A járműről a tíz utas és a sofőr azonnal leszállt, utóbbi egy porral oltóval biztosította a helyszínt. A jászberényi hivatásos és a jászalsószentgyörgyi önkéntes tűzoltók kiérkezve füstöt vagy tüzet nem tapasztaltak, így áramtalanították a buszt és hőkamerával átvizsgálták. Az utasokat mentesítő járat szállította tovább.

Egy ágy és több bútor égett egy családi házhoz épített, körülbelül huszonöt négyzetméteres helyiségben hétfő este Jászladányon, a Baross utcában. A jászkiséri önkormányzati tűzoltók áramtalanították az ingatlant, egy vízsugárral megfékezték a lángokat, majd hőkamerás méréseket végeztek. A tűz károsította a helyiség nyílászáróit és mennyezetét, de a tetőszerkezetre nem terjedt tovább. A tűz okának felderítésére a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított.

Egy fém kuka tartalma égett hétfő este a szolnoki Üteg utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral avatkoztak be.

Hétfőn, illetve kedd reggel összesen három helyszínre vonultak a tűzoltók időjárással összefüggésbe hozható káreseményhez. A tiszapüspöki nyaralósoron egy nyárfa egy nagy ága szakadt az útra, ugyanezen település Csuka utcájában pedig szintén egy nyárfa dől úttestre. A törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók motoros láncfűrésszel távolították el a növényeket. Kedd reggel Karcagon, egy Kossuth téri társasház díszburkolata hullott a járdára, a gyalogosokat veszélyeztetve. A város hivatásos tűzoltói létráról, kéziszerszámokkal verték le a mozgó burkolatdarabokat, majd kordonszalaggal körbekerítették a helyszínt.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/keves-viharkarhoz-riasztottak-megyenk-tuzoltoit-2428311/

Lassan eljön a lakógyűlések ideje is

Ha így megy tovább, akkor jó eséllyel rövidesen pótolni lehet az elmaradt társasházi közgyűléseket.

Néhány hét múlva, június közepén vagy július elején, várhatóan már lehet lakógyűléseket tartani – legalábbis a járványügyi adatokból kiindulva erre számít Bék Ágnes jogász, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke. Bár a korlátozó intézkedések enyhültek, pillanatnyilag az a helyzet, hogy a lagzikat (jövő hónaptól) már engedélyezték, de a társasházi közgyűléseket egyelőre nem. A törvény szerint viszont május végéig kötelező lenne összehívni a lakógyűléseket. A koronavírus miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet közbeszólt. A kormány ezért rendkívüli rendeletet hozott a „társasházakra vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról”. Fontos, hogy módosult a határidő – mondta lapunknak Bék Ágnes. A rendelet értelmében az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről a társasházak ráérnek a veszélyhelyzet megszűnését követő három hónapon (90 napon) belül dönteni. A kormány rendelkezett arról is, hogy veszélyhelyzet idején a közös képviselőt nem lehet leváltani. Ebből adódtak problémák – számolt be az egyesület elnöke a hozzá eljutott panaszok alapján. Előfordult ugyanis, hogy egy társasház megvált addigi közös képviselőjétől, de a járványveszély miatt újat már nem tudott választani. Ezzel – jegyezte meg Bék Ágnes – mindenképpen meg kell várni azt az időszakot, amikor személyes részvétellel lehet közgyűlést tartani. A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy – az éves beszámoló és költségvetés, valamint a tisztségviselők cseréje kivételével – a társasházak írásban szavazzanak egyéb témákban. Még akkor is, ha a ház szervezeti és működési szabályzata korábban erről nem rendelkezett. Az írásbeli szavazás feltételeit rögzíteni kell. Az írásbeli szavazás megtartására akkor van mód, ha azt a tulajdoni hányad tizedével rendelkező tulajdonostársak „a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat” megjelölésével kérik. A kormányrendelet ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet idején a közös képviselő (és a számvizsgáló vagy intézőbizottság) fokozott felelősséggel köteles eljárni. Vannak bonyolult ügyek, amelyekről nehéz elképzelni, hogy a lakók személyes jelenlét nélkül is megalapozott döntést tudjanak hozni. Konkrét eset alapján megkérdeztük, helyénvaló-e, ha a tulajdonosok írásban szavaznak olyan szerteágazó és bonyolult témában, amilyen egy beruházóval kötendő, a társasház felújításáról szóló – vitatott tartalmú – szerződés. Bék Ágnes elmondása szerint egyszerű a megoldás. A tulajdoni hányad tizedével rendelkező tulajdonostársak kérhetik, hogy az adott témáról mégis közgyűlés döntsön. Hangsúlyozta: ilyen esetben az írásbeli szavazás érvényét veszti, és a közös képviselő, amikor erre lehetőség nyílik, köteles összehívni a közgyűlést.

Forrás: https://nepszava.hu/3079467_strasbourg-kover-laszlo-jogsertoen-tiltott-ki-ujsagirokat-a-parlamentbol