Egyik baj jött a másik után: se fűtés, se áram nincs egy budapesti társasházban

Rájár a rúd egy IX. kerületi társasház lakóira. A felújítandó épületben elzárták a gázt, ami miatt mindenki alternatív megoldást keresett a fűtésre. Ezt viszont nem bírta el az öreg épület elektormos hálózata, így most november végén se gázzal, se árammal nem tudják fűteni lakásaikat.

Az önkormányzati tulajdonban lévő, Telepy utcai társasház lakói már régóta érezték a gázszagot, ezt jelezték az önkormányzatnak is, azonban a kiküldött szakemberek nem találtak hibát. A fűtési szezon kezdetén a gázszag még erősebb lett, ekkor már a Gázműveknek szóltak, akik megállapították: ömlik a gáz, azonnal el kell zárni a vezetékeket a javításig.

A lakók gáz híján pótmegoldásokhoz folyamodtak, villanyrezsón főztek, hősugárzóval, villanyradiátorral fűtöttek – azonban a ház öreg alumíniumvezetékei november 22-én feladták a szolgálatot, most áram sincs. Emiatt a gázvezetékek javítása is lassabban halad. Hétvégére kellene használható állapotban lennie, de nem tudni, csúszik-e az időpont az áramkimaradás miatt.

Az Index információi szerint az összes lakást lakják, vannak kisgyerekek és idősek is. Aki tudja, barátoknál, rokonoknál húzza meg magát. Az épületet az önkormányzat felújítandóként tartja számon, ha a gáz kérdése megoldódott, az elektromos vezetékeket is ki kell cserélni.

 

 

Forrás: http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/nincs-futes-es-aram-budapesti-tarsashaz-gazomles/nnl3w7q?fbclid=IwAR3Q8n3CMl58mhMjekijDOl9a44Uqg9RnSlmxthVUU5clediz-1ADgBffrg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük