Otthon melege program: társasházak pályázhatnak milliárdokra

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a kétmilliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Az Otthon melege program alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint – ismertette Kaderják Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, miután bejelentette: távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a kétmilliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.

Mint mondta, Magyarországon még mindig van körülbelül kétszázezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás.

Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Otthon melege program célja a magántulajdonban lévő lakóépületek és háztartások energetikai korszerűsítésének ösztönzése, vissza nem térítendő támogatások biztosítása, illetve a háztartások rezsikiadásainak csökkentése.

Kaderják Péter elmondta: az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztését és a radiátorok cseréjét segítő pályázat egyben azt a célt is szolgálja, hogy lehetővé tegyék a régi fűtési rendszerrel működő távfűtéses épületek lakásaiban a hőfelhasználás szabályozását, és ezzel a távhőszámlák összegének csökkentését. Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy csak a hőfelhasználás szabályozásának lehetővé tételével mintegy 10 százalékkal csökkenthető a fogyasztás – tette hozzá.

Erre jár támogatás

Támogatás kapható okos mérésre alkalmas fűtési költségmegosztó rendszer kialakítására, okos mérésre nem alkalmas költségmegosztók cseréjére, valamint adatgyűjtő rendszer felszerelésére. Ezeket kiegészítő tevékenységként támogatható egyebek mellett a radiátorok cseréje és a csőrendszer egycsöves rendszerről történő átalakítása. Weingartner Balázs elmondta: a legnagyobb károsanyag, illetve széndioxid kibocsátást a lakossági energiafelhasználás és a közlekedési ágazat okozza, így az energia- és klímapolitikai célok elérésénél ezek a területek középpontban vannak.

A 2014-ben indított Otthon melege program eddigi intézkedései a lakóépületek és a háztartások energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energiát hasznosító rendszerek telepítésére irányultak. Az államtitkár példaként említette a nyílászárók cseréjét, a fűtési rendszerek korszerűsítését, a lakóépületek komplex energetikai korszerűsítését, valamint a háztartási nagygépek cseréjét.

Eddig 36 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak a pályázók, több mint 300 ezer háztartást érintettek az energetikai korszerűsítések, amivel évi 300 millió kilowattóra lakossági energia-megtakarítást és évi 130 ezer tonna széndioxid-kibocsátás csökkenést lehetett elérni. A lakosságnál megtakarított rezsi meghaladja az egymilliárd forintot évente – ismertette.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a földgázüzemű konvektorok cseréjére kiírt pályázat még nyitva van, augusztus 30-ig lehet jelentkezni. A pályázatok az NFSI honlapján érhetők el.

Forrás: https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/06/17/a-tavfutes-korszerusitesere-jelent-meg-kiiras-az-otthon-melege-program-kereteben

Hat újabb helyszínen lesznek térfigyelő kamerák Kecskeméten

Újabb hat helyszínen szerelnek fel térfigyelő kamerákat – két ponton rendszámfelismerőket is – Kecskeméten: a főtéren, a Dobó körúton, a Deák Ferenc téren, a Mezei utca és Zsinór utca sarkán, valamint a Ladánybenei úton és a Szélmalomnál lévő körforgalomnál.

Rendszeresen napirendre kerül a térfelügyeleti kamerarendszer bővítése a kecskeméti közgyűlésen, a csütörtöki képviselő-testületi ülés is ilyen alkalom volt. Ez év január elsejétől a helyszín kijelöléséről már a rendőrség dönt, de előtte ki kell kérnie az önkormányzat véleményét. Most hat új helyszín vetődött fel, ezeket dr. Homoki Tamás alpolgármester ismertette.

A Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány idei terve alapján térfigyelő és rendszámfelismerő kamerarendszert kért a Szent László körút és az 5-ös főút csomópontjához, a Szélmalomhoz. A rendőrség szerint ugyancsak mindkét típusú kamerára szükség van a Ladánybenei út északi elkerülő felőli szakaszán, ugyanis a Máriahegyben rendszeresek a betörések, az építkezésekről való lopások. A tolvajok felderítését eddig megnehezítette, hogy jelenleg Ladánybenei útnak csak a másik, Budai út felőli végén van rendszámfelismerő kamera, a rendőrség szerint közbiztonsági, vagyonvédelmi és bűnmegelőzési szempontból is indokolt ilyen eszköz kihelyezése a 445-ös útnál, tehát az elkerülőnél lévő körforgalomnál is.

A főtérre, a Lordok Háza közelében lévő egyik kandeláberre is felszerelnek majd újabb kamerát, hogy a Címerdomb – ismertebb köznyelvi nevén a nullkilométerkő – és a Hírös Forrás szökőkút közti szakaszt figyelje. Egy újabb kamerahelyszín a Mezei és Zsinór utca sarka, a közösségi ház előtti rész, főleg mert egyre több lakossági panasz érkezik a közelben tapasztalt drogfogyasztásra, prostitúcióra és közlekedési szabálysértésekre.

A megyei kormányhivatal jelzésére a közalapítvány a Deák Ferenc téri kormányablak előtti teret és a Szalagházhoz átvezető zebra környezetét is vizsgálta, és itt is indokoltnak látnak egy térfigyelő kamerát. Ugyancsak lakossági bejelentésre a hatodik javasolt helyszín pedig a Dobó körút rendőrség felőli szakasza volt, végül a Bagi László utcához közeli 11. számú társasház környékét találták az optimális megfigyelőpontnak, ahonnan a kamera három kiemelten forgalmas zebrára is ráláthat.

Az előterjesztést a képviselő-testület egyhangúlag, 21 igennel megszavazta.

Forrás: https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/hat-ujabb-helyszinen-lesznek-terfigyelo-kamerak-kecskemeten-2306850/

Hasznos tanácsokat adtak a katasztrófavédők

A közös képviselőkön keresztül a lakóközösségeknek adnak tanácsokat az őszi, téli szezonban az őket érintő tűzvédelmi szabályokról, azok változásairól.

Társasházi közös képviselők kérdéseire válaszoltak a katasztrófavédelem szakemberei kedd délelőtt. A szervezet szezonálisan tart felkészítő megbeszélések a lakosságnak, gazdasági szervezeteknek, társasház kezelőknek. A következő három napban a megye több városában is adnak tájékoztatást a tűzmegelőzésről.

„Most kezdődik a fűtési szezon, ami különösen rejt magában veszélyeket. A tűzesetek kialakulását, a szén-monoxid mérgezések kialakulását. Szeretnénk ezeket elsősorban a prevenció, a megelőzés eszközeivel csökkenteni. Szeretnénk hogyha az emberek, a társasházak lakói, a társasházi lakások kezelői figyelembe vennék, elfogadnák azokat az információkat, azokat a tudnivalókat, amiket számukra igyekszünk közvetíteni.” – mondta el kérdésünkre Wéber Antal, megyei katasztrófavédelmi igazgató.

A törvényi változások mellett gyakorlati oldalról közelítik meg a társasházakat érintő tűzvédelmi szabályokat. Részeletesen elmagyarázzák mit kell tenni a káresetek megelőzése érdekében, illetve ha már megtörtént a baj, hogyan segíthetik a mentést.

„Fontos a társasházakban a közlekedő útjainak biztosítása, az ott tárolt, tárolható anyagok szabályainak ismerete. A menekülési, mentési útvonalak esetleges lezárási lehetőségei, vagy lezárhatósága. Fontos az, hogy a tűzoltók esetleges beavatkozáskor meg tudják közelíteni az épületet.” – árulta el Gulyás László kirendeltségvezető.

A megbeszélésen ott voltak a kaposvári vagyonkezelő munkatársai is. A cég több száz lakás képvisletét látja el a megyeszékhelyen.

„A társasházak lakói általában komolyan veszik, főleg azért, mert mi is hangsúlyt fektetünk a társasházak törvényes működésére. Elsődleges szempont ugye az élet-, és balesetveszélynek a megakadályozása, az ilyen helyzetek elkerülése. Mindent megteszünk azért, hogy a tulajdonosok erről tudomást szerezzenek, illetve betartatjuk az OTSZ előírásait.” – foglalta össze Vígh István, társasházkezelési előadó.

November 7-ig Barcs, Nagyatád, Marcali, Kaposvár, és Siófok hivatásos tűzoltó laktanyáiban minden nap délelőtt 10 és délután 16 óra között várják a társasházak közös képviselőit és az érdeklődőket egyaránt.

Forrás: http://kapos.hu/hirek/kek_hirek/2019-11-05/hasznos_tanacsokat_adtak_a_katasztrofavedok.html

Elképesztő látvány: a Vízipók-csodapók karakterei kerültek egy józsefvárosi társasház falára – galéria

Budapest – Szaffi és Vuk mellett mostantól Vizipók-csodapók is visszaköszön Józsefváros falairól. A Színes Város Csoport a Józsefvárosi Önkormányzat pályázatának eredményeként idén hat különböző falfelületet újít meg, és színesít ki a VIII. kerületben, hogy hangulatosabbá tegyék a tűzfalakkal borított utcákat.

A 300 négyzetméteres Vízipók-csodapók szintén egy tűzfalra került.  A gigantikus műremek két hónap alatt készült el, mivel a 350 m2-es tűzfalat előzetesen hőszigetelni kellett, s csak ezt követően kerülhetett fel rá gyerekkorunk kedvenc mesefigurája. A Leonardo utca 12-14. számú társasházának falát mától több mint 50 szín és 300 liter festék borítja, amely a tehetséges művésznek köszönhetően a lehető legélethűbben adja vissza az eredeti mesét és annak képi világát.

– Az egyik legjobb dolog a falfestésekben, ahogy egy-egy projekt idején beépülünk azoknak a lakóközösségeknek az életébe, akik nap mint nap látják majd a munkánkat. Szinte a közösség részévé válunk erre az időszakra, megismerjük a kutyasétáltatókat, a postást, hogy ki mikor indul munkába, mikor vásárol be, vagy milyen zenét hallgat – mondta el Flór Péter, a szervezet főtitkára.

Forrás: https://www.blikk.hu/galeria/elkepeszto-latvany-a-vizipok-csodapok-karakterei-kerultek-egy-jozsefvarosi-tarsashaz/wqwp0mz