Több millió forintot sikkasztott el a lakók pénzéből egy debreceni közös képviselő

A férfi korábban hamis dokumentumokkal próbálta alátámasztani, hogy a társasház pénzügyi gazdálkodása jogszerű volt.

A Debreceni Járási Ügyészség sikkasztás és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy közös képviselővel szemben – közölte az ügyészség.

A közleményben azt írják, hogy a férfi 2012-től 2018. szeptember végéig volt az egyik debreceni társasház közös képviselője, feladata volt a társasház bankszámlájának kezelése és a közösség vagyonával való elszámolás is.

A társasház 2018. szeptember 26-án tartott közgyűlésén a lakók megszavazták a férfi felmentését és egy új közös képviselőt választottak. A férfi ezután a jogszabályok alapján meghatározott 30 napon belül nem adta át az új közös képviselőnek a társasház működésével kapcsolatos iratokat és a házipénztárban tartott több mint hárommillió forintot, hanem az általa kezelt készpénzt ellopta.

Az ügyészség közölte, hogy a férfi így közel 3,3 millió forint kárt okozott a társasháznak, ami nem térült meg. A társasház új közös képviselője a Debreceni Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás során kérte káruk megtérítését, és polgári jogi igényt terjesztett elő.

A vádhatóság emlékeztet, hogy a férfit a társasház lakói 2016 év elején is felkeresték és kérték, hogy adjon tájékoztatást a társasház pénzügyi helyzetéről. A közös képviselő ekkor egy hamis okiratot készített, amit független könyvvizsgálói jelentésként tüntetett fel és azt a látszatot keltette, hogy a jelentést egy független cég könyvelője készítette. A dokumentum valótlanul azt tartalmazta, hogy a társasház gazdálkodása, pénzkezelése és elszámolása megfelel a jogszabályoknak és a társasháznak több mint 3,5 millió forint megtakarítása van. Az okiratot a férfi bedobta a lakók postaládáiba és a társasház közgyűlésén is bemutatta.

Az ügyészség a férfivel szemben felfüggesztett börtönbüntetést kiszabását indítványozta, és azt is, hogy határozott időre tiltsák el a közös képviselői foglalkozástól.

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20210802_sikkasztas_Debrecen_kozos_kepviselo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük