Társasházzal és hotellel zárják körbe a siófoki viharjelző obszervatóriumot

Nem lépett az állam, így tényleg megépül az ötszintes társasház közvetlenül a Siófoki Viharjelző Obszervatórium telke mellé. Közben kiderült az is, hogy az obszervatórium másik oldalán lévő Moló Hotel és vele együtt a parti sáv is ugyanahhoz a vállalkozói körhöz került, akik a társasházat is építik.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere szeptember végén jelezte, hogy a Balatoni Hajózási Zrt.-től magánkézbe kerültek a viharjelző állomást körülvevő telkek, és így az obszervatórium is magas épületek közé ékelődik, és a tulajdonviszonyok megváltozásával

megszűnt a meteorológusok lejárása is a vízpartra.

„Innentől kezdve, ha a meteorológusok ki akarnak menni a vízhez vízhőfok-, vagy jégvastagság-méréshez, azt csak akkor tehetik meg, ha esetleg erre a magántulajdonosok engedélyt adnak nekik” – mondta Lombár a hirbalaton.hu-nak.

A Magyar Narancs szerint a hotelt megszerző és társasházat építő cégek mögött Molnár György és Kolarics Gergely építési vállalkozók állnak.

A probléma azonban nem új, a meteorológusok már évekkel ezelőtt jelezték. Kiemelték, hogy a siófoki állomás nem csupán a Balaton időjárásának előrejelzése miatt fontos, hanem a Paksi Atomerőműnek is készít időjárás-jelentéseket, ezért különösen fontos, hogy az obszervatórium munkáját és méréseit semmi ne akadályozza.

Horváth Ákos állomásvezető évekkel ezelőtt azt írta, „a viharjelzést, ekképpen pedig az életvédelmet veszélyeztetheti, ha egy hatalmas, többlakásos ingatlan épül a balatoni viharjelző állomás szomszédságában. Ez esetben ötven éves adatsort dobhatunk a kukába”.

2017-ben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) és Lovász László akkori MTA-elnök is az obszervatórium mellé állt, a társasház építési engedélyének 2020-as kiadásakor azonban már hallgatott az OMSZ is, hiszen a fejlesztő felajánlott egy kisebb területrészt a telekből a meteorológiai állomásnak, valamint más vállalásokat is tettek feléjük. A hirbalaton.hu szerint így az építkezés eleve csak kifejezetten az OMSZ vezetésének engedélyével indulhatott meg.

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik helyi országgyűlési képviselője a Magyar Narancsnak azt mondta, „Minden fejlemény arra utal, hogy a balatoni szervezetek és polgármesterek félelmei nem voltak alaptalanok, ahogy arra a Balatonnál számos példát látunk, a magánbefektetői érdekek itt is a köz érdeke fölé kerekedtek, ez esetben még az emberélet veszélyeztetése sem számít. Ha pedig a magánérdekek diktálnak, akkor ettől kezdve már bármi elképzelhető a siófoki viharjelző obszervatórium jövőjét, sorsát illetően is”.

A Balatoni Szövetség néhány napja díjat akart adni a siófoki viharjelző állomás vezetőjének, Horváth Ákosnak munkájáért, a meteorológus azonban ezt köszönettel visszautasította, mondván, nem tudta megmenteni az obszervatóriumot az építkezéstől. (Magyar Narancs)

Ilyen, tipikusan balatoni problémákról, az ingatlanfejlesztők és a tó érdekeinek összeegyeztethetetlenségéről is szól a 444 nyomtatott magazinjának negyedik száma, a Kié a Balaton? alcímet viselő Makró, amit ide kattintva lehet megrendelni.

Forrás: https://444.hu/2021/10/05/tarsashazzal-es-hotellel-zarjak-korbe-a-siofoki-viharjelzo-obszervatoriumot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük