Társasház épül a lebontott Ady Endre utcai épület helyén

Nagy port kavart az utóbbi napokban, hogy lebontottak egy épületet a történelmi belvárosban, az Ady Endre utca 16. szám alatt. Hosszas találgatás folyt arról, vajon mi lesz a helyén, van-e esély arra, hogy az eredeti épületnek legalább a homlokzatát megtartsák felújítva, és egyáltalán, illeszkedik-e majd a belváros arculatába az új épület?

A ház egyébként korábban egy ismert és kedvelt fehérvári tanárnőé volt, akinek színes és tartalmas örökségét, legalábbis ami az ingóságokat illeti, sikerült megmenteni különböző helyi intézmények számára. A történetet bővebben az erdekesfehervar.blog.hu  írta meg.

No, de hogy is kerülhetett teljes egészében lebontásra egy ilyen patinás épület, és mi is lesz a sorsa? Ennek is utánajártunk.

Megkeresésünkre a Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályától a következő tájékoztatást kaptuk:

A Székesfehérvár, Ady Endre utca 16. szám alatt, 237. hrsz. alatti egykori épület helyi és egyedi műemléki védelem alatt nem állt. Az épületre Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője 2019.07.22-én bontási engedélyt adott ki, majd a Fejér Megyei kormányhivatal az ingatlanon többlakásos lakóépület építését engedélyezte 2020. március 20. napján.”

A lebontás meg is történt, és kérdésünkre az építtető cég vezetője, Veszeli Ferenc megerősítette, hogy egy hét lakásos társasház épül a helyszínen. Részletekbe nem bocsátkozott, a jövőt egyelőre látványterv érzékelteti.

Ami persze valakinek tetszik, és valakinek nem – sokan adtak hangot azon véleményüknek, hogy szívesen látták volna eredeti pompájában a régi épületet. Kíváncsiak voltunk, mit mond a szakember, érdemes-e, lehetséges-e belevágni egyáltalán efféle helyreállításba?

Szalay Ákos székesfehérvári építész több nézőpontból is igyekezett megvilágítani számukra a lehetőségeket. (Ákosnak egyébként szívügyei a régi fehérvári épületek. Mi is bemutattuk már őt korábban, amikor arról írtunk, hogy legóból megépítette a fehérvári bazilikát és a  Szent Sebestyén templomot.)

A szakmában is hasonló arányban megoszlóak a vélemények, mint ahogy azt láttam a Facebook-hozzászólások között is. Körülbelül 80% megmentené, és 20% mondja azt, hogy mint minden tárgynak, egy épületnek is megvan a maga életciklusa, ami után egyszerűen újat kell építeni.

Igaz, hogy ez nem volt egy kiemelkedő kvalitású épület, viszont mivel Fehérváron gyakorlatilag a történelmi belvároson kívül a hasonló épületek 95%-át porig rombolták a 60-70-es években, így szerintem abba kell kapaszkodni, ami maradt.

Ha beruházói oldalról nézem, akkor bizony valóban egy ilyen helyreállításánál le kell mondani a haszon jelentős részéről, viszont a megmentett érték szerintem mindenért kárpótol, igaz, hogy ehhez azért keményen lokálpatriótának kell lenni.”

Ákos hozzátette: építész szemmel több megoldást is lát a megmentésre. Ezek közül a beruházó számára az a legegyszerűbb, ha a homlokzat kerül csak visszaépítésre korszerűbb anyagokkal, a mögöttes tartalom már modern. Ahhoz, hogy ez jól sikerüljön, magas szinten képzett építészre van szükség.

Persze meg lehet hagyni az eredeti szerkezetet vagy annak egy részét, és így felújítani, esetleg bizonyos részleteket korhű vagy modern részekkel kiegészíteni – fogalmazott a szakember.  – Kivitelezői szempontból viszont az jelentheti a problémát, hogy bár az épület statikailag szemre nem mutatott jelentős problémát, viszont a műszeres vizsgálatok csak igen költségesen helyrehozható szerkezeteket feltételeztek.”

A legnehezebb a korszerű hőszigetelést elérni, egyrészt az utcafront, másrészt a zártsorú beépítés miatt.

„A másik fő probléma a vízszigetelés, de erre is vannak elég jól alkalmazható hagyományos és korszerű megoldások. A lényeg az, hogy én biztosan nekiálltam volna!”

Forrás: https://fmc.hu/2021/05/20/tarsashaz-epul-a-lebontott-ady-endre-utcai-epulet-helyen/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük