A fővárosi ipari örökség újabb darabja pusztult el, hogy a helyét egy ökoháznak adja át. A szálak messzire vezetnek.

A főváros ma lakóházakkal teli, belsőbb kerületeiben a századfordulón még gyárak százait találhattuk volna: a Nagykörút Margit híd és Nyugati pályaudvar közti szakaszán gőzmalmok, sörfőzde és cukorgyár, a mai Lehel tér (a területén akkor temető feküdt) környékén pedig pedig juhmosoda, téglavető, szeszfinomító, sőt számtalan gépgyár működött. Ezek a város fejlődésének köszönhetően a következő évtizedekben néhány kivételtől tekintve eltűntek: helyüket bérházak, vagy kisebb alapterületű üzemek – köztük a Modianóval ismertté vált Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár – vették át.

Voltak azonban nagy túlélők is: ilyen volt a századfordulón alapított, 1908-ban a Bulcsú utcába költözött Marx és Mérei, ami az államosítás után Mechanikai Mérőműszerek Gyára néven, majd Közlekedési Mérőműszerek Gyára néven, a Ganz részeként működött tovább. A gyártelep az ezredfordulóra eltűnt, hogy átadja a helyét két lakóháznak. Egyikük már másfél évtizede elkészült, a másikuk pedig nemsokára kiemelkedik a földből.

Egy, a közelben álló társának azonban még nagyobb szerencséje volt, hiszen az alacsony, szürke, környezetéből erősen kilógó épület 2020 májusában még büszkén állt a Lőportárdűlőt és Angyalföld egy részét átszelő Lehel utca 9. számú telkén.

A csodák azonban nem tartanak örökké: az épület a koronavírus-járvány árnyékában, a kerületi önkormányzatok helyett 2020 márciusától a kormányhivatal által gyakorolt építési jogköröknek köszönhetően bontási engedélyt kapott, június végére pedig nyom nélkül eltűnt a városból.

Az építési engedélyezési eljárás 2020. január 8-án indult el a kormányhivatalnál, július 30-án pedig a végső szót is kimondták, bár ugyanerre a telekre 2018 áprilisában is véget ért egy hasonló eljárás. Mindezek fényében biztosan állíthatjuk, hogy a településképi véleményezési eljárást még a jogkörök önkormányzatoktól való elvétele előtt, 2019-ben adták ki, de mivel a kerületet akkor is az 1994 óta székében ülő MSZP-s Tóth József vezette, elég kevés esély látszik arra, hogy az önkormányzat a jogköröket érintő változás hiányában bármiféle módon gátat próbált volna szabni a történteknek.

Helyén azonnal megindult a West Green Home építése, ami a projektet elindító, korábban több budapesti, miskolci, sőt, egy tiszaújvárosi társasházat is építő Ökoházak cégcsoport szerint egyszerre lesz környezetbarát, energiatakarékos, és allergiamentes.

A cég oldala szerint mindennek oka, hogy

a rendszerben nem történik égés, nincsenek kémények, sőt a padló- és a plafonfűtésnek köszönhetően a lakásokban az allergiát okozó részecskékhez – pollenekhez, virágporhoz vagy spórákhoz – tapadó por nem kavarodik fel.

A bővebb leírásból a részletekre is fény derül: a beköltözők a talajszondák segítségével geotermikus energiát hasznosító fűtési rendszer előnyeit élvezhetik majd. Mindezt a tetőre helyezett napelemek is segítik, a hűtésért pedig a talajból kinyert 15 fok körüli hőmérsékletű víz felel majd, így a háznak semmiféle kapcsolata sem lesz a közszolgáltatókkal. A fenntartási költségeket a PR-illatú közlemény szerint háromrétegű nyílászárók, illetve fokozott hőszigetelésű téglák is tovább csökkentik majd, így a fűtési költségek a felére csökkennek, külön légkondicionálóra pedig nem lesz szükség.

A helyszínen kifüggesztett papírlap szerint a telken egy 79 lakásos, földszint + 7 emeletes társasház jön létre. Előbbi ténnyel a West Green Home hivatalos oldala némiképp szembemegy, hiszen az 96 lakásról beszél, sőt öt kétszintes, mindkét szinten teljes értékű otthonként is működő lakásról is szót ejt.

Mindez persze semmit sem változtat a lényegen: a 35-73 millió forintért árult, 35-65 négyzetméteres lakásokat 2022 nyarán már elfoglaló lakók egy építészettörténeti szempontból is értékes ház helyén fognak élni.

Örökre elveszett

Az első látásra talán kopott, unalmas, és felesleges épületnek tűnő Lehel utca 9.

sokkal több volt annál, aminek látszott: a lassan eltűnő belvárosi ipari örökség egyedi, gyárra egyáltalán nem emlékeztető darabja, aminek elvesztésével a város történetének egy darabja tűnik el.

Minden egyes, minimális értéket is képviselő épület persze nem megvédhető, hiszen az örökségvédelem terén is meg kell valahol húzni az egészséges határokat, az azonban vitathatatlan, hogy az elmúlt években érezhetően egyre gyakoribbá váltak a hasonló ügyek, amiknél sokszor egyetlen pillanatra sem bukkant fel a már a telken álló épületek megőrzése, vagy legalább az azok értő módon való továbbépítése, bővítése, és életben tartása.

Budapest ezzel hiába indult Európa számos nagyvárosánál sokkal kedvezőbb pozícióból, lassan historizáló visszaépítésekkel, fantáziátlan palotákkal, és rossz állapotú, de értékes épületekkel teli várossá válik. A belső kerületek sokszínű, az elmúlt évszázadok munkái közül ma is sokat őrző, a stílusok fejlődését jól mutató, sőt sokszor egységes utcakép utánozhatatlan vonzerőt jelent, némi odafigyeléssel, illetve a kellő befektetői hajlandóság, és szűkebb törvényi keretek esetén pedig ezt akár ki is használhatnánk, noha a megoldás igen távol állna a mostanában elharapózott profitmaximálás szokásától.

A kis alapterületű, alacsony, egyre szomorúbb képet nyújtó épületeket – amelyek sokszor semmiféle védelmet nem élveznek, vagy azokat egyetlen, jól begyakorolt tollvonással szüntetik meg – inkább eltüntetik, hogy a helyükön a legtöbb esetben mindenféle kreativitást nélkülöző, egyszerű házak szülessenek, ez pedig nem jó irány.

A Lehel utca 9. építészeti szempontból nyilvánvalóan nem képviselt óriási értéket, falai közt pedig nem dolgoztak a mindennapokat gyökeresen megváltoztató, zseniális mérnököket látott gyárak, rá hasonlító társai eltűnése után azonban igenis különlegessé vált.

Az épület alapjait 1891-ben itt alapított Deutsch és Wachmann-féle szerszámgyár tette le, majd három évvel később Weil József lassan nagyra növő, papíráruk gyártása mellett papírhulladék-kereskedéssel is foglalkozó – többek közt a Fejérváry-kormány 1906-os manifesztumát is eltüntető – cége is ide költözött.

Az idáig vezető út azonban nem volt akadálytalan: Weil negyven méter hosszú, földszintes gyárépületének tetőszerkezete 1904 májusában leégett, köszönhetően egy kazánból kiröppent szikrának, így felújításokra és fejlesztésekre volt szükség: a papírgyáros 1905-re gépeket és felvonót telepített az új épületébe, dr. Deutsch Izidor pedig emelettel bővítette a Lehel utcai frontot, sőt raktárat helyezett el az udvarban (ép.m. Martinek József).

A következő másfél évtizedben az épület több kézen is átfutott: előbb a Magyar Vegyipar és Papirneműgyár Rt., majd Salzer Papírárugyár működött itt. A főhomlokzat végül utóbbi tulajdonosa, Salzer Jakab megrendelésére nyerte el végső arcát: 1922-ben Burger Dezsővel (1891-1959) terveztetett rá második emeletet, az építész pedig ezzel párhuzamosan a ház teljes arcát átszabta.

A hirdetések szerint Salzer előbb asztalterítőket és papírszükségleti cikkeket gyártott, de rövidesen parfümöknek, púdereknek, szappanoknak, tortáknak és bonbonoknak szánt dobozokkal, rojtozott szaloncukorpapírokkal, gyümölcsvédő zacskókkal, valamint papírmasé húsvéti tojásokkal reklámozták is magukat.

Nem csak papírok és szerszámok hagyták el azonban a telket, hanem tervrajzok, patkók, gőzcséplők és fémtárgyak is: 1905-ben néhány hónapig Hopfengertner Miksa kovács, három évvel később Frömmel Tamás vasöntő, vele párhuzamosan pedig a mezőgazdasági gépeket árusító Herczeg Arthur tartotta itt életben a saját vállalkozását. A második emelet felépítése után az azt tervező Burger is innen dolgozott.

A cégeket a Salzer kivételével kisöpörte a második világháború, az államosítást azonban az sem kerülhette el. Utódja a Hengerdobozgyár lett, aminek helyére előbb az Angyalföldi Bútorgyár, majd a Budapesti Bútoripari Vállalat II. sz. gyáregysége, végül pedig a KGM Gépexport Vállalat egyik telephelye költözött.

Az újabb nagy átalakulást a rendszerváltás hozta: a tulajdonjog 1990-ban az ÁPISZ kezébe került, majd a NOVA-PACK Csomagolóanyaggyár és annak nagykereskedése következett. Az ő távozásuk után – az utolsó években – már kisebb cégek bérelték a raktár- és üzlethelyiségeket, de néhány hónappal ezelőtt nekik is távozniuk kellett.

Kusza szálak

Az építkezés területét az utcától elválasztó fémkerítésen lévő feliratból derül fény a projekt mögött álló cégek, illetve tervező nevére is.

Részben házon belül oldotta meg a feladatot, hiszen a kivitelező Tega-Bau Mérnökiroda a cégcsoport része. Az elmúlt években jókora árbevételekkel büszkélkedő (a 2015-ös 1,05 milliárd 2019-re három és félszeresére nőtt) társaság igazán nagy hal a szakmában, hiszen a négyes metró három állomása mellett tucatnyi lakóház, hotel, irodaház, hidak, sőt, a Várkert Bazár Királyi mozgólépcsője is a nevükhöz kötődik. A cég egyik ügyvezetője, Terjék József testvérével, Istvánnal együtt ugyanis 2019 szeptembere óta annak a PP Baross utca Ingatlanforgalmazó Kft.-nek az egyik ügyvezetője, ami az Ismeretlen Budapest sorozatunkban többször említett virágfüzéres ház, a Baross utca 40. fura öszvérré való átépítésének egyik fő motorja, noha a Tega-Bauhoz kötődő emberek korábban is megfordultak már a Palotanegyed szélén megvalósuló projekt körül.

A helyzetet tovább bonyolítják a földhivatali anyagok, hiszen ezekből az is kiderül, hogy a Lehel utca 9-et 2019. júniusában megvásárló L9 Ingatlanhasznosító előtti tulajdonos (2009-2019) az 1993-ban alapított Lefko Ruhaipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. volt, aminek

ügyvezetőjét – mindezek után nem meglepő módon – Lefkovics Györgynek hívták.

Az i-re a pontot a leendő West Green Home tervezőjének neve teszi fel: Dienes János (Symbister Tervező és Szolgáltató Bt.) ugyanis két évvel ezelőtt még Erzsébetváros főépítésze volt, aki a Wichmann-ház ügyében – a 24.hu birtokába jutott, a 2019. decemberi helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint – nem javasolta az épület védelmét.

Forrás: https://24.hu/kultura/2021/01/08/szazadfordulos-gyar-tunt-el-a-pesti-belvarosbol-furcsa-hatteru-tarsashaz-epul-a-helyere/