Egy korábbi olvasónk azt vetette fel, hogy az egyetem tegyen valamit az albérlők hangoskodása ellen. Ehhez fűzte hozzá gondolatait egy másik levélírónk:

Az egyetem hírnevét nem az ott tanulók magánélete öregbíti, hanem hogy nagy tudással bekerültek és még nagyobb tudással távoznak onnan, ami pedig elvitathatatlan. Vagyis semmi köze a hírnévhez, hogy ki mit csinál az egyetemen kívül.

Azt hiszem, jó példa erre a fiam, aki egy jó nevű iskola, a gyerekek által szeretett és a kollégák által is tisztelt pedagógusa. Azonban, ha a magánéletét világítanák át pl. a tankerület (szerencsére/remélhetőleg ezek az idők már elmúltak), akkor bizony még karbantartónak sem vennék fel. És nem azért, mert rossz ember, hanem mert kicsit más elképzelései vannak a mai „család modellt” illetően és az unokáimat is eszerint neveli. Ettől még a tudást átadja, szuper tanár, de a privát szférájában úgy él, ahogy neki tetszik.

Vagyis a csendrendeletet a hatóságnak kell betartatnia, de látható, hogy ez is csak egy ugyanolyan betarthatatlan rendelet, mint a buszmegállókban való dohányzás tiltása, vagy a kutyapiszok felszedésének előírása… Hisz nem állhatnak mindenhol ott a rend őrei. Tehát olyan szervezeti és működési szabályzatot kell írnia a társasháznak, ami szigorúan és egyértelműen szankcionálja a renitens tulajdonosokat. Esetleg egy másik megoldás lehet, hogy a lakók is megpróbálják élvezni a zenét.
Egy modern nagyi