Rémálom: Kényszeres gyűjtögető a szomszédom!

Otthonunk értékét és eladhatóságát számtalan tényező befolyásolja, ezek közül az egyik a szomszédság. Szinte mindenütt lehet találkozni zsörtölődő, zsémbes szomszédokkal, de ha szomszédunkban egy kényszeres gyűjtögető él, az már sokkal nagyobb problémát jelent, különösen, ha épp el szeretnénk adni ingatlanunkat, vagy ha éppen most költöztünk be új otthonunkba.

Ki is pontosan a kényszeres gyűjtögető?

A kényszeres gyűjtögetőt a kényszerbetegek közé sorolja a pszichológia, és fontos megjegyeznünk, hogy attól, hogy valaki nem jut el odáig, hogy rendet rakjon a garázsában, vagy óriási gyűjteménye van például CD-kből, amelyeket egyébként rendszeresen hallgat is, még nem számít kényszeres gyűjtögetőnek.

A kényszeres gyűjtögetés ott kezdődik, amikor az egyén már nem tud különbséget tenni a még használható és használhatatlan tárgyak között, ezért teljesen használhatatlan dolgokat, azaz szemetet halmoz fel úgy, hogy azzal már otthonát is lakhatatlanná teszi. A betegség gyakran párosul kényszeres vásárlással, illetve egyik gyakori formája, amikor a beteg kóbor állatokat fogad be jóval nagyobb számban, mint amennyiről gondoskodni tud.

Akár eladóként, akár vásárlóként találjuk magunkat ebben a szituációban, tudnunk kell, hogy a probléma nem áll meg a szomszéd portájának határán, szeméttel teli otthona ugyanis fokozottan tűzveszélyes, a szemét vonzza a patkányokat, a rovarokat, köztük a csótányokat, akik hozzánk is átlátogathatnak, nem is beszélve az elviselhetetlen szagról, ami a mi udvarunkon is érződik, illetve a látványról, ami a szomszéd előkertjében uralkodik. A helyzet pedig még rosszabb, ha egy társasházon belül lakunk mindössze egy ajtónyira a kényszeres gyűjtögetőtől. De a legnagyobb probléma az, hogy az ilyen beteg emberekkel a kommunikáció is nehézkes, így nem valószínű, hogy szép szóval rá tudjuk venni őket otthonuk rendbetételére.

Mit tehetsz eladóként?

Ha a közeljövőben meg szeretnéd hirdetni otthonodat, első lépésként csöngess be szomszédod ajtaján, és udvariasan kérd meg, hogy legalább az udvaron tegyen rendet. Kicsi a valószínűsége, hogy megteszi, de a lakóközösséggel összegyűlve akár fel is ajánlhatjátok neki, hogy ingyen rendbe teszitek az udvarát.

Ha ellenállásba ütköztök, akkor érdemes felkeresni az ÁNTSZ-t, hogy kivizsgálják, szomszédotok nem sért-e közegészségügyi szabályokat, ennek alátámasztására érdemes fotókat készíteni, illetve tanúkat keresni. Illetve érdemes felkeresni olyan nonprofit szervezeteket, akik kényszeres gyűjtögetőkkel foglalkoznak.

Mit tehetsz vevőként?

Már az első alkalommal, amikor megnézel egy ingatlant, figyelj az intő jelekre! Természetes, hogy rákérdezel az eladótól, hogy milyenek a szomszédok, de egy ilyen szomszédot valószínűleg igyekeznek majd eltitkolni, ezért járj nyitott szemmel. Ha a szomszéd udvarán halomban áll a szemét, vagy az ócskavas, esetleg egy látványosan lerobbant autó, vagy csak a karosszériája áll a ház előtt, az már intő jel lehet.

Ha ezt észreveszed, próbálj meg bekukucskálni az ablakon is, ha magasan feltornyozva látsz tárgyakat, vagy azt látod, hogy a ház zsúfolásig tele van, nagy a valószínűsége annak, hogy egy kényszeres gyűjtögetővel van dolgod.

Figyelj a szagokra is, és ha bármilyen intő jelet észreveszel, nézz utána, hogy érkezett-e az utóbbi időben panasz a hatóságokhoz, illetve ha társasházi lakást szeretnél vásárolni, kérd meg a tulajdonost vagy a közös képviselőt, hogy a lakógyűlésekről készült jegyzőkönyvekbe beleolvashass.

Végül pedig ne gondold azt, hogy ha elit környéken vásárolsz magadnak új otthont, akkor nem lehet kényszeres gyűjtögető a szomszédod, sok ilyen beteg ugyanis, sajnos pont a legelőkelőbb családokból származik.

Fontos tudni, hogy ezek az emberek valójában betegek, és segítségre szorulnak, ezért mindig empátiával kezeld őket. Ha éltél már valaha kényszeres gyűjtögető mellett, és sikerült eladnod otthonodat, vagy majdnem megvásároltál egy lakást egy kényszeres gyűjtögető szomszédságában, írd meg történetedet kommentben.

Szerző: Gál Erika – Ingatlantájoló.hu

 

 

Forrás: https://www.ingatlantajolo.hu/blog/remalom-kenyszeres-gyujtogeto-a-szomszedom-2950.html#.WfxE5zPrzmz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük