Közösségeket is formál az OTP Business Társasházi Pályázata (x)

Akadálymentesített lombház Budapesten, valamint egy játszótér Szigethalmon: csak két példa azon eredmények közül, amelyekhez tavaly mind a pályázatírásban, mind a kivitelezésben összefogtak a társasházi közösségek, hogy az OTP Business segítségével fejlesszék környezetüket. A Társasházi Pályázat keretében ebben az évben a hitelintézet már összesen 15 millió forinttal támogat országszerte 20 lakóközösséget.

„Minek pályázzunk, ha úgysem nyerünk?” – így reagált a korábbi közös képviselő a 100 év körüli pesti házba nemrég költözött Sutus-Nagy Anett emlékei szerint arra a felvetésre, hogy a ház pályázaton szerezzen forrást fejlesztéseihez. A lakók azonban kezdeményezték a közös képviselő leváltását, majd saját kézbe vették a ház ügyeit. Az egyébként pályázati tanácsadással foglalkozó háromgyermekes édesanya és a többi lakó közösen döntött a társasház udvarának megújításáról, majd a társasház intézőbizottságának tagjaiként találtak ehhez pályázati lehetőségeket. Így készült el például a járdafelújítás, és legutóbb, az OTP Business Társasházi Pályázata segítségével az a különleges, integrált lombház is, amelynek tervezésekor szempont volt, hogy a házban lakó, izomsorvadással élő és mozgásában korlátozott gyermek is együtt játszhasson társaival.

„A közös céljaink és az együtt szervezett társasházi programok folyamatosan erősítik és építik a közösséget. A kisebb-nagyobb közös ügyek egyszerre teszik kellemesebbé a mindennapjainkat és tanítják gyermekeinket a közösségért és a környezetért való cselekvés fontosságára” – mondta Sutus-Nagy Anett.

Szigethalmon – szintén a tavalyi pályázat egyik nyerteseként – játszóteret alakított ki udvarán egy társasház, Budaörsön pedig egy lakóközösség a környezettudatosságot is figyelembe véve szélenergiával hajtott huzatfokozókat helyezett üzembe a támogatásból.

A komoly érdeklődés nyomán idén megújította Társasházi Pályázatát az OTP Business. Ebben az évben már 20 lakóközösség összesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet. A pályázatok az erre létrehozott honlapon, egy egyszerűen kitölthető adatlap beküldésével nyújthatók be 2020. május 17-éig.

Forrás: https://nlc.hu/otthon/20200302/kozossegeket-is-formal-az-otp-business-tarsashazi-palyazata-x/

Rossz hírt kapott több millió magyar

Kimarad a kormány energiahatékonysági programjából 1,4 millió vidéki családi- és társasház felújításának támogatása, mert a kormány szerint azoknak többe kerülne a felújításuk, mint amennyit érnek.

Mégsem lesz része a kormány által meghirdetett Nemzeti Energiastratégiai programnak 1,4 millió vidéki családi- és társasház energiahatékonysági felújítása – számolt be a Mérce.hu.

Ez derült abból a válaszból, amelyet Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének és országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adott Aradszki András, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium energiaügyi államtitkára.

Aradszki szerint a stratégia legújabb verziójából azért került ki a 2010 óta ott szereplő, mintegy másfél millió családi ház energiakorszerűsítésére kidolgozott program támogatása, mert „vannak olyan vidéki lakóházak ma is, még ha Kádár-kockáknak is nevezzük, amelynek a felújítása többe kerülne, mint a lakóépületnek a teljes értéke. Nyilvánvalóan ezeket a felújításokat nem minden esetben célszerű végrehajtani, még akkor sem, ha energetikai szempontból esetleg kifizetődő lenne, de összességében talán nem célszerű.”

Forrás: https://www.napi.hu/ingatlan/kadar-kocka-haz-lakas-felujitas-energia-korszerusites.701218.html

Ismét jól jelzett a szén-monoxid-érzékelő Szegeden

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy szegedi társasház egyik lakásában – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Hétfőn este nyolc órakor riasztották a tűzoltókat, az egység mérőműszerei is kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben. Személyi sérülés nem történt.

Forrás: https://szegedma.hu/2020/03/ismet-jol-jelzett-a-szen-monoxid-erzekelo-szegeden-2

Tetőszerkezetet, társasház szigetelését is megbontotta a viharos szél

Egy ember halálát okozta a viharos erejű szél.

A viharos szél még mindig sok munkát ad a tűzoltóknak

– közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel. Dóka Imre kifejtette: szerda délutánig országszerte újabb 230 helyszínre riasztották a tűzoltókat a viharos erejű szél okozta károk felszámolásához.

A legtöbb riasztást Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Pest és Zala megyében kapják a katasztrófavédelem hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységei.

Főként kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolítása, valamint megrongálódott tetőszerkezetek és leszakadt vezetékek helyreállítása miatt hívják a tűzoltókat.

A megsérült vagy leszakadt vezetékek miatt három megyében (Csongrád, Békés, Bács-Kiskun) csaknem tízezer fogyasztónál szünetelt átmenetileg az áramszolgáltatás.

Kitért arra is, hogy kora délután Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 4-es út Fegyvernek és Kenderes közötti szakaszán felborította a szél egy kisteherautó utánfutóját.

Törökszentmiklóson pedig teljes egészében leszakította és az épület mellett parkoló autókra dobta egy sportcsarnok körülbelül hatszáz négyzetméteres tetőszerkezetét a viharos erejű szél.

Meghalt egy férfi, miután fa dőlt az autójára Nemesvitán

Meghalt egy férfi, akinek autójára fa dőlt Nemesvitán, a Kossuth utcában szerda délután – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Aradi Virág elmondta: a balesetben egy 54 éves tapolcai férfi halt meg, aki a fa kidőlésekor a gépkocsiban volt.
 A kidőlt fa akadályozza a közlekedést, ezért rendőrök irányítják a forgalmat, amíg tart a műszaki mentés – tette hozzá a szóvivő.

Forrás: https://www.alon.hu/orszagos-hirek/2020/02/idojaras-viharos-szel-tetoszerkezetet-tarsashaz-szigeteleset-is-megbontotta-a-viharos-szel-kepek

Tűz ütött ki egy sajószentpéteri társasház pincéjében

Mintegy tíz lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát.

Az ott tárolt berendezési tárgyak, bútor és szemét kapott lángra egy emeletes társasház pincéjében, a sajószentpéteri Bányász utcában. A helyszínre kiérkezett kazincbarcikai hivatásos tűzoltók a közművek kizárását követően két vízsugárral kezdték oltani a lángokat. A munkálatok idejére az épületet kiürítették, mintegy tíz lakó hagyta el ideiglenesen otthonát.

Forrás: https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tuz-utott-ki-egy-sajoszentpeteri-tarsashaz-pincejeben-4054716/

Társasházban lakik és napelemet szeretne? Erre érdemes figyelni!

Bár a társasházak helyzete több szempontból komplikáltabb, mint a családi házaké, előbbieknek szintén megérheti a hálózatra visszatápláló napelemet telepíteni a kihasználatlan és arra alkalmas tetőfelületre, mint a családi házaknak. Néhány szempontot azonban mindenképpen figyelembe kell vennünk, ha társasházi lakástulajdonosként napelemes rendszerrel szeretnénk megtakarítást elérni.

Amint arról a Portfolio beszámolt, a kormány jelentősen növelné a hazai lakossági napelemes rendszerek számát és összteljesítményét a következő években. A januárban elfogadott új magyar energia- és klímastratégia alapján a kabinet 2030-ig a jelenlegi mintegy 31 ezerről legalább 200 ezerre növelné a háztartási, tetőre szerelt, átlagosan 4 kilowatt teljesítményű napelemes rendszerek számát. Teljesítmény tekintetében ez nagyjából azt jelenti, hogy a mintegy 200 MW-ra saccolható hazai lakossági napelemállománynak legalább négyszeresére, 800 MW-ra kellene bővülnie a következő tíz évben.

A stratégia nem részletezi, hogy a cél elérésében mennyiben számol a társasházakkal. A megjelölt átlag 4 kilowattos teljesítmény arra utal, hogy elsősorban a családi házakra gondolhattak, mivel egy ekkora rendszer egy mindössze 14-15 000 forintos havi villanyszámlát válthat ki. Ugyanakkor a napelemek telepítése társasházak esetében is teljes mértékben indokolt, már csak a közel 800 ezer hazai panellakásra és a kormány megújulóenergia-részarány növelésére, valamint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló terveire gondolva is. A napelemes rendszer érdemben csökkentheti a társasházak fenntartási költségeit, a rezsit, emeli a lakások árát, és hozzájárul a szennyező fosszilis energiaforrások kiváltásához is.

Jobb, ha eleve zöld

E szempontból is érdemes ugyanakkor különbséget tenni az újonnan épülő, még a beruházó tulajdonában lévő, illetve a már átadott, az egyes lakástulajdonosok tulajdonában lévő társasházi lakások között – hívja fel a figyelmet Lugos Roland, a napelemes rendszerek tervezésével és kiépítésével, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával foglalkozó Optimum Solar Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Az egyszerűbb eset az, amikor még a beruházó a tulajdonosa a lakásoknak, mivel ekkor a tervezéstől kezdve a szerződéskötésen át az engedélyeztetésig csupán egy érintett van. Ebben az esetben sokkal könnyebben is méretezhető a rendszer, hiszen sok esetben ma már eleve úgy tervezik meg a társasházakat, hogy a lakások általános villamosenergia-fogyasztása mellett a fűtés is elektromos, így az energiaellátás egy rendszerként, egy villanyórán üzemel. Ekkor az egyes ingatlanok már gyakorlatilag „zöld lakásként” kerülnek értékesítésre, minimális rezsiköltség ígéretével.

Bonyolultabb az eset akkor, amikor már minden lakásnak külön tulajdonosa van, ráadásul ezek már átadott, az esetek döntő többségében már használat alatt lévő ingatlanok.

ILYENKOR A RENDSZER TELEPÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN SZÁMOS NEHÉZSÉG MERÜL FEL, MINDENEKELŐTT AZ, HOGY MINDEN LAKÓ ÚGYNEVEZETT TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁSA SZÜKSÉGES A BERUHÁZÁSHOZ, HISZEN A TETŐ OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDONNAK MINŐSÜL.

Az egyik legnagyobb akadályt ebben az esetben az jelenti, hogy a régebbi társasházak tetőszerkezetének tervezésekor általában még nem volt szempont egy napelemes rendszer későbbi telepítése, így sokszor jóval kisebb rendelkezésre álló tetőfelülettel találkozunk, mint amekkora szükséges lenne egy olyan napelemes rendszer telepítéséhez, amely jelentős megtakarítást eredményezne minden lakás energiafogyasztásának kiváltására. A beruházáshoz akkor is szükség van minden lakó tulajdonosi hozzájárulására, ha a társasházban csak egy vagy néhány lakás szereltetne napelemes rendszert és váltaná ki a villanyszámláját, miután a tető természetesen továbbra is osztatlan közös tulajdonnak minősül.

További kritikus pont, hogy mindenkinek külön villanyórán jelentkezik a fogyasztás jelentős része.

MIVEL MINDEN NAPELEMES RENDSZERT EGY ADOTT VILLANYÓRÁRA LEHET ENGEDÉLYEZTETNI, ÍGY SOKKAL TÖBB A PAPÍRMUNKA, RÁADÁSUL MINDEN FOGYASZTÁSMÉRŐRE KÜLÖN INVERTERT SZÜKSÉGES KÖTNI, AZAZ LAKÁSONKÉNT ÉS VILLANYÓRÁNKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN RENDSZERT KELL TERVEZNI, ENGEDÉLYEZTETNI, TELEPÍTENI, ILLETVE AZ ÖSSZES TÖBBI LAKÓ HOZZÁJÁRULÁSÁT KÉRNI.

Ilyen helyzetekben tehát célszerű azzal kezdeni a beruházás tervezését, hogy körbekérdezzük a társasház lakóit: ki szeretne napelemes rendszert, illetve hozzájárul-e mindenki a telepítéshez. Ezeket a szempontokat mindenképpen figyelembe kell vennünk, amennyiben ma társasházi lakástulajdonosként napelemes rendszerrel szeretnénk megtakarítást elérni.

Középtávon megtérülhet

A telepítés tehát ilyen módon meglehetősen nehézkes, és a napelemes rendszer nem is képes dedikáltan az egyes lakások fogyasztását jelentős megtakarítást eredményező módon fedezni.

MEGOLDÁST JELENTHET VISZONT A KÖZÖS HELYISÉGEK FOGYASZTÁSÁNAK FEDEZÉSÉRE, EZÁLTAL A KÖZÖS KÖLTSÉG CSÖKKENTÉSÉRE, ÍGY PEDIG A KEZDETI BEFEKTETÉS KÖZÉPTÁVON MEGTÉRÜLHET AZ EGYES HÁZTARTÁSOK SZÁMÁRA IS.

Lugos Roland példaként az Optimum Solar legutóbb átadott társasházi projektjét említi, melynek keretében egy olyan 38 kWp méretű napelemes rendszert telepítettek, mely éves szinten körülbelül 42 000 kWh villamosenergia-előállítására képes, kiváltva a lakások fűtéséért felelős hőszivattyúk energiafogyasztását, így az itt lakást vásárló leendő tulajdonosoknak minimális rezsiköltségük lesz a következő évtizedekben. A cég tapasztalatai szerint a társasházi napelem-telepítések iránti kereslet erősödik; míg a tavalyi évig megbízásaiknak csak néhány százalékát tették ki az ilyen projektek, addig idén máris több megkeresés futott be hozzájuk, elsősorban generál kivitelezők és beruházók részéről új építésű társasházakra vonatkozóan.

Persze, nem csak a tető lehet alkalmas a napelemek elhelyezésére; a földre történő telepítés azonban az állványzat miatt plusz költségeket jelent. Ha a tető kihasználható felülete például az ott már korábban elhelyezett napkollektorok miatt korlátozott, a napelemek a ház oldalára, függőleges felületre is telepíthetők, ahogyan van is rá példa Magyarországon is. Ez esetben a napfény beesési szöge miatt a napelemek áramtermelése nem a nyári hónapokban lesz a legmagasabb, hanem ősszel, illetve tavasszal.

A kabinet ösztönözni is kívánja a saját villamosenergia-fogyasztás részleges kiváltására termelő napelemes rendszerek telepítését, de ennek módja és lehetséges eszközei ma még nem teljesen egyértelműek. A jelentős részben uniós forrásokra támaszkodó kedvező finanszírozási lehetőségek mellett a cél elérését támogatni fogja az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló kormányrendelet. Ez alapján a 2020. december 31-e után használatba vételre kerülő minden épületnek meg kell felelnie a közel nulla energiaigény követelménynek, az új ingatlanok fűtését és melegvíz-előállítását pedig minimum 25 százalékban megújuló energiaforrásból kell majd biztosítani, amit a felújításoknál és korszerűsítéseknél is figyelembe kell majd venni.

Forrás: https://www.portfolio.hu/uzlet/20200210/tarsashazban-lakik-es-napelemet-szeretne-erre-erdemes-figyelni-415225

A társasházak helyzetére is megoldást jelenthet a lakás-előtakarékosság

Minden télen, különösen az erős fagyok idején sokkoló hírek érkeznek olyan társasházak lakóiról, akiknek otthonaiban az elöregedett kémények, csővezetékek a zord időjárás idején mondják fel a szolgálatot. A téli fagyok idején különösen kellemetlen melegvíz- és fűtés vagy villany nélkül maradni, a közműszolgáltatás gyors helyreállítása ilyenkor még kevésbé tűr halasztást. A társasházak számára gyors megoldást jelenthet a lakásszámla, ami nemcsak a nagyobb felújításokra, hanem hitelfelvételre is felhasználható, miközben biztonságos megoldást nyújt a lakóközösségek számára.

Gyakran találkozhatunk a hírekben helyszíni riportokkal, amelyek a súlyos téli mínuszokban olyan társasházakról és lakóiról mutatnak képeket, ahol a tönkrement kémény, gázszivárgás, csőtörés, elöregedett vezetékek miatt kényszerűen leáll a közműszolgáltatás. Ezek a beszámolók fázó, fűtés és melegvíz nélkül maradt lakókról, átmenetileg szülőkhöz, barátokhoz költöző kisgyermekes családokról szólnak.

Ismert, hogy a társasházak közös tulajdonú területein a vezetékek, csőhálózatok állapotának felújítása, illetve karbantartása a lakóközösség feladata. Ha a társasház nem rendelkezik olyan mértékű felújítási alappal, amely az elöregedett kémény, egy hirtelen csőtörés vagy komolyabb zárlat esetén elegendő lenne a javításra, még nehezebb helyzetbe kerül a lakóközösség. A lakók egy része képes és hajlandó az egyösszegű befizetésre, mások viszont nem képesek/hajlandók erre. Így a nehéz körülményeket tovább növeli a lakók között kialakuló feszültség.

Holott az ilyen típusú, és az egész lakóközösség életét megkeserítő problémák orvosolhatók. A társasházak ugyanis már egész kis összegű havi megtakarítással köthetnek lakás-előtakarékossági szerződést – akár többet is -, amivel egy csapásra két problémát is meg tudnak oldani.

Egyrészt a ház a közös költség azon részét, amelyet a lakóközösség a közös tulajdonú területek felújítására elkülönít – a felújítási alapba helyez -, fix kamattal és bónusszal növekvő forrássá teheti. 

Másfelől – és a társasházak esetében ez gyakran még fontosabb – megfelelő forrás híján, vészhelyzetben a lakóközösség gyorsan áthidaló kölcsönhöz juthat a szerződéses összeg erejéig. Ez annyit jelent, hogy a tönkrement kémény, közművezeték cseréje, javítása gyorsan, a lehető legkisebb kényelmetlenséggel megoldható lesz. Nem elhanyagolható, hogy a hitel kamata előre rögzített, visszafizetése pontosan tervezhető. A törlesztő részletek nagyságát „fillérre pontosan” előre tudni lehet, az nem változik a törlesztési időszakban. Ugyanígy változatlan és előre tudható és tervezhető a törlesztési periódus hossza is (THM: 8,48%)1.

Azok a szerencsés társasházban élők, akik nem kerülnek ilyen helyzetbe, a lakás-előtakarékossági szerződések lejártakor, a futamidő végén, tervezetten egy-egy nagyobb felújításra fordíthatják a megtakarítást. Emellett – ugyancsak fix kamattal és fix lejárati idővel – lakáskölcsönért is folyamodhatnak (THM 4,99%)2 Az elöregedett csövek cseréje mellett más értéknövelő beruházásokra is gondolhatnak: pl. homlokzatfelújításra, a ház hőszigetelő burkolására, napelemes rendszer beszerelésére, ami az egyéni és a közös közműszámlák összegét fogja a későbbiekben csökkenteni.

Hogy mennyire valós és sürgető problémáról van szó, arra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi, 2019. novemberi Lakáspiaci jelentésében olvasható, a jegybank mellett működő Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testületének (LITT) üzenete is utal: „2007 és 2017 között jelentősen kevesebb lakás épült és kevesebb lakás került felújításra, mint ami a lakásállomány minőségi szintjének fenntartásához szükséges.” A becslések szerint ugyanis a lakásállomány mintegy 30 százalékában történtek csupán valamilyen szinten felújítások, így a lakók és a társasházak több mint kétharmadának továbbra is szembe kell néznie a felújítások okozta kihívásokkal.

Forrás: https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/a-tarsashazak-helyzetere-is-megoldast-jelenthet-a-lakas-elotakarekossag.html

Különleges belső terasszal épül társasház a Duna közelében

Februárban már a festés és a burkolás is elindulhat az Épszerk-Pannónia Invest kivitelezésében zajló beruházásban.

A határidő előtt elkészülhet az Épszerk-Pannónia Invest Kft. (ÉPI) a budapesti 13. kerületben épülő tízszintes társasházzal, amely 8 emeletből, valamint egy pincéből és földszintből áll.

Az építmény a Duna Aréna közelében, a Dagály sétányra merőleges Jakab József utcában jön létre az OTP Ingatlan Zrt. beruházásában.

A 120 lakás munkálatai 2018 augusztusában indultak; a projekt állásáról Dobovits Péter létesítményfőmérnök számolt be a lapunknak.

A falazás már lezárult

„Jelenleg belső munkálatok, vagyis aljzatbetonozás, vakolás, gépészeti elektromos alapszerelések és szárazépítési munkák zajlanak” – árulta el a tavaly 30 éves magyar építőipari cég szakembere. Ugyanakkor jövő héttől a külső munkák is lendületbe jönnek. „Megkezdődik az első ütem felállványozása, melynek során az épület megkapja a homlokzati hőszigetelést. A külső munkálatok a második ütemmel június végén záródnak.”

Februárban a belső munkálatok sem állnak meg, a festés és a burkolás következik.

A létesítményfőnök szavaiból az is kiderült, hogy a tavaly nyári cikkünk megjelenésekor elkezdődött falazás munkálatai mára lezárultak.

A szerződés szerinti véghatáridő október vége, ezzel együtt a cég már augusztusra szeretné elérni azt az állapotot, ami a szakhatósági átadásnak megfelel.
 

Segített az előregyártás

Az ütemterv tartását az is segítette, hogy az elmúlt évekhez képest az ÉPI-nek ezúttal nem került akkora erőfeszítésébe a megfelelő szakipari alvállalkozók alkalmazása, mivel ezeknek nem voltak annyira lekötve a kapacitásaik, mint korábban.

A cég tapasztalatai arra utalnak, hogy a tervezett lakásépítések számának csökkenésével némileg enyhült a szektorra nehezedő túlkereslet.

Ahogy azt korábbi cikkünkben is jeleztük, az ÉPI saját kapacitásaira támaszkodva innovatív megoldásokat alkalmazott a szerkezetépítés során. Többek közt az épületbe tervezett lépcsőkarok egy részét a cég telephelyén készítették el, saját acél lépcsősablonok segítségével, a másik részét a helyszínen gyártották előre.


A földszint tetejére kerül a zöld terület

A jelenlegi szakaszban az számít különlegességnek, hogy a társasház zöld területét a belső udvaron egy különleges megoldással alakítják ki. A több száz négyzetméteres terasz ugyanis a földszinti garázsszint tetején kap helyet.

„Ehhez egy óriási tömegű, két és fél méteres magasságú földanyagot kell felhalmozni” – tudtuk meg Dobovits Pétertől.

„Ennek bejuttatását a belső udvarba most végezzük egy toronydaru segítségével (ezt a salakszínű anyagot a fotósunk is megörökítette, lásd fentebb – a szerk.).”

Ez egy speciális kertészeti keverék, melynek a vízzel telített súlya a födém teherbírásának megfelelően lett kialakítva.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2020/01/kulonleges-belso-terasszal-epul-tarsashaz-a-duna-kozeleben

Társasházban este 10 után főzni tilos?

Ismét egy gyöngyszem a Pesti cetli oldaláról, amiről nem tudjuk eldönteni, sírjunk-e vagy nevessünk. Pedig komoly dolgok ezek, a lentebb közölt társasházi kiírásból például igazán kiderül, hogy mekkora bűn, ha valaki késő este áll neki olyan zavaró dolgoknak, mint a főzés.

Hogy a pörköltszag vagy a rotyogó lecsó illata megzavarja pihenésünket? Mi ez, ha nem felháborító? Annyira felháborító, hogy a társasház összefogott és több lakó nevében megszületett az üzenet, ami az udvariaskodó „ez egy lakóközösség, így alkalmazkodnunk kell egymáshoz” fordulattal kezdődik, majd más irányba kavarodik. 

Deluxe Caféblog oldalán lehet elolvasni teljes egészében.

Forrás: https://nlc.hu/otthon/20200215/tarsashaz-uzenet-level-fozes/

Kigyulladt a társasházi lakás, egy ember meghalt

Vasárnap reggel 9 óra magasságában ismeretlen okból kigyulladt egy hét emeletes, 16 lakásos társasház egyik lakása Miskolcon, a József Attila utca 2 szám alatt.

A katasztrófavédelem szakemberei 26 embert kiköltöztettek az épületből. Oltás közben az egyik földszinti lakásban holtan találtak egy 70 év körüli nőt, halála okát még vizsgálják. A tűz lokalizálása mellett a katasztrófavédelem és a rendőrség független tűzszakértője vizsgálja a tűz keletkezésének okát – tudtuk meg Varga Rudolftól a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Forrás: https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kigyulladt-a-tarsashaz-egy-ember-meghalt-4055919/

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."