Közös képviselők: rengeteg türelem kell a problémás lakókhoz

Csőtörés, elromlott bejárati ajtók, áramszünet, beázás. A mindennapos bosszúságokkal a társasházakban élők általában a közös képviselőhöz fordulnak. Hogy ők mi mindennel szembesülnek munkájuk során, ennek jártunk utána.

 

– Hogy vagy, Anikám?

– Köszönöm, jól, Lencsi mama! Jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e. Hogy tetszik lenni?

Kedves ismerőseként üdvözli egymást egy kilencvenhét éves lakó és Fehér Sándorné az Ady úti tízemeletes földszintjén. Ahogy mindenki ismeri, Ani, négy éve lett a társasház közös képviselője.

Az állandó intéznivalók mellett arra is mindig szakít időt, hogy az idősebbeket meglátogassa.

– Hogy miért vállaltam? – gondolkodik el a mosolygós, beszédes hölgy.

– Nyugdíj után még két évig dolgoztam, mint biztosítós, és amikor ennek is vége lett, nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel, egyfajta űr maradt bennem. Megkértek, elvállaltam.

Míg beszélgetünk, folyamatosan csörög a telefonja, jön, megy, intéz. Most éppen a liftbe rak fel a takarítónővel együtt egy felszólítást a kutyatulajdonosoknak, mert előfordul, hogy az állat odapiszkít, a gazdája meg otthagyja.

– Sokat kardozok… – mondja nevetve –, de nem a lakókkal, inkább a hatóságokkal. Persze, kell a türelem, de szerencsére jó a konfliktuskezelő képességem.

„Napi huszonnégyből ez negyvennyolc órás elfoglaltság”

– teszi hozzá.

Volt már, hogy éjjel is becsöngettek hetedik emeleti lakásába. Előfordult, hogy rosszul lett idős emberen segített. A tízemeletes egy kisebb falu a maga százhuszonhét lakásával. Mindig van mit csinálni.

– Az égvilágon mindennel megkeresnek. Hogy nem szól a csengő, nem ég a villany, beázás vagy csőtörés miatt.

– Vannak nagyobb felújítási munkálatok, a villanyt kicseréltettem mozgásérzékelősre, mert eddig az ötödikig világított, így pénzt spórolunk majd meg – sorolja a példákat.

– Nincs ez túlfizetve, de szeretem, ha rendben vannak a dolgok körülöttem – ezt már a Széchenyin meséli a Hild Viktor út 6–14. négyemeleteseinek közös képviselője. Mészárosné Horváth Margit munka mellett intézi a társasházak ügyeit, két éve vállalta a feladatot.

– Egyrészt akkor már egy éve nem volt itt közös képviselő, másrészt, mielőtt elvállaltam is intézkedtem már áramkimaradásokkor – indokolja.

– Elég sok mindent sikerült a két év alatt megcsináltatni. Bár van, aki azt mondja, hogy miért éppen ezt, és miért nem amazt, mert bizony van, aki a kákán is csomót keres – teszi hozzá.

A nyolcvanas évek elején felhúzott épületben is jócskán akad intéznivaló.

– Több sebből vérzik már, mindig készenlétben kell lenni. Festetni kellene, van, ahol az erkély mállik, várjuk a szakértő javaslatát, hogy mit lehetne csinálni.

– A bejárati ajtóval is mindig vannak problémák, de a két négyemeletes között álló nagy nyárfát is metszetni kellene majd – sorolja a teljesség igénye nélkül a feladatokat.

A két év alatt a kisebbek mellett több nagyobb, rengeteg szervezést igénylő munkát is sikerült elvégeztetnie.

– Az öt lépcsőházban a lépcsőket a negyedikig kijavították, a PVC-t is kicseréltettem, mert balesetveszélyes volt.

– A szemetesajtókat és a bejárati ajtókat javíttattam, a kaputelefonokat és a postaládákat kicseréltettem, a pinceajtók egységes zárat kaptak, és ami a legnagyobb munka volt, az a tetőszellőző.

– A harmincöt éves villanymotorokat megszüntettük, és kísérleti jelleggel, szél által működtetett, állandóan forgó szellőztetőt telepítettünk, így áramot takaríthatunk meg.

Margit szerint sem mindig könnyű lelkileg ez a munka, hiszen egy háztömbön belül is nagyon sokfajta ember él.

– Mint mindenhol, itt is vannak problémás lakók. A kilencven lakásból olyan tizenöt-húsz az, akinek mindig van valamilyen gondja.

– Van bizony, amikor fölemelik a hangjukat és kiabálnak, de azért eddig tettlegességig még nem fajult a helyzet. Kell a türelem és az emberismeret, mert ahány ember, annyiféle… – teszi hozzá meggyőződéssel.

Konfliktuskezelést is tanulnak

A több mint százharminc társasházi lakás közös képviselői feladatait ellátó Szollak Kft.-t műszaki, pénzügyi, jogi vagy együttélési problémákkal keresik fel, személyesen, telefonon vagy írásban. A kapcsolatot a társasházi tulajdonosokkal technikusok tartják.

– Az emberek alaptermészetükből adódóan különböző habitussal lépnek fel velünk szemben. Hatósági ügy emiatt még nem fordult elő – válaszolta erre irányuló kérdésünkre a társaság.

A Szollak Kft. technikusai és könyvelői a hatékonyabb ügyfélkezelés érdekében ügyfélszolgálati konfliktusmenedzsment-képzésen is részt vettek, melynek segítségével gyakorolták a különböző, akár veszélyesebb szituációkat is.

A társaság szerint az üzemeltetési feladatok ellátásához megfelelő létszámmal és műszaki háttérrel rendelkezik, így a társasházban előforduló műszaki hibák feltárását és megoldását is gyorsan el tudják végeztetni.

A javítási munkák lebonyolítását műszaki ellenőri végzettségű dolgozók bevonásával végzik.

 

 

Forrás: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kozos-kepviselok-rengeteg-turelem-kell-problemas-lakokhoz-987141/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük