Kétmilliót is elkérnek egy négyzetméterért a Balatonnál

Már nem is olyan meglepő, ha kétmillió forintot kérnek a Balatonnál egy új építésű társasház négyzetméteréért, mert minden költségnövekedést áthárítanak a vevőkre – írja a Privátbankár. Az árak olyannyira elszállóban vannak, hogy még közel sem érték el a várhatóan legmagasabb értékeiket. A kereslet-kínálat görbe nem igazán működik a legkedveltebb hazai nyaralóhelynél, hiszen szinte minden balatoni településen találni lehet új lakásokat, házakat kínáló hirdetéseket, ám ezek árai állandó növekedésben vannak. Ezekben a reklámokban természetesen a tagadhatatlanul szép helyszíneket emelik ki, és nem az árakat.

Az új építésű társasházak többségének négyzetméterára átlagosan idén 1,1-1,5 millió forint egy átlagos 50-60 négyzetméteres lakásnál, ehhez leginkább 6-8 négyzetméteres erkély adnak. Siófokon az egyik fejlesztésnél

PÁR EZER FORINT HÍJÁN NÉGYZETMÉTERENKÉNT KÉTMILLIÓ FORINTÉRT LEHET HOZZÁJUTNI A VÁGYOTT FELSŐ-KÖZÉPKATEGÓRIÁS, 55 VAGY 70 NÉGYZETMÉTERES INGATLANHOZ,

ám ezekhez már 30-60 négyzetméteres terasz dukál.

A Takarék Index 2020-ban 22 százalékos átlagos drágulást mutatott a magyar tengernél 2019-hez képest, majd ezek az árak nem ritkán 30 százalékkal emelkedtek ebben az évben. A legdrágább továbbra is a siófoki járás, ott 2020-ban 660 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakon lehetett lakóingatlanhoz, illetve üdülőhöz jutni. A képzeletbeli drágasági dobogón Balatonfüred és környéke, majd Fonyód és környéke helyezkedik el 630 ezer forintos négyzetméterárral.

Ezt a drágulási folyamatot még indukálta az is, hogy a Balatonon nem volt jelentős visszaesés a forgalomban a járvány ellenére. Ezt erősítik a Magyar Nemzeti Bank tranzakciószámai is, melyek szerint a tónál jóval kevésbé estek vissza a tranzakciók, mint az ország egészében: az országos 15,5 százalékkal szemben mindössze 5,8 százalékkal csökkent a forgalom 2020-ban az előző évhez képest.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2021/08/03/balaton-ingatlanarak-novekedes-dragulas-tulkinalat-lakaspiac-siofok-fured-fonyod/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük