A kapuvári Vargyas utca csapadékvíz-elvezetését is megoldották

Kapuvár közbeszerzési eljárást indít a Vargyas utca utolsó ütemű felújítására. Jövőre tervezték ugyan, de még idén kerítettek pénzt a beruházásra. A utca teljes rendbetétele 170 millióba kerül.

Több ízben beszámoltunk már a kapuvári Vargyas utca felújításáról, melyet három ütemben terveztek. A sorrendjét egy újonnan épült társasház miatt cserélte fel az önkormányzat, s így a középső szakasz rendbetétele maradt a végére. Az első kettő megújítása 60,5 millió forintba került, az új társasház előtti tér rendezése, parkolóhelyek kialakítása és a közvilágítás kiépítése további 70 millióba. A burkolatcserével párhuzamosan az utca felszíni csapadékvíz-elvezetését is megoldották. A munkát eddig maga állta a város, a befejezést jövőre tervezték.

A legutóbbi testületi ülésen ismét napirenden volt az utca ügye. A Vargyas utca hátralévő szakaszának befejezése okán közbeszerzési eljárás indult.

– Az utolsó szakasz a következő évben lenne aktuális, de a Belügyminisztérium pályázatán pénzt kaptunk egy olyan utcára, aminek a felszabaduló részét átcsoportosíthatjuk a Vargyas utcára. Ha az időjárás is engedi, még idén végzünk is – beszélt a tervekről Hámori György polgármester.

A burkolat a Vargyas utca Esterházy Pál sétány és Nyárfa utca közötti szakaszán újul meg. A kivitelezés becsült értéke nettó 35,7 millió forint, így a teljes felújítás megközelíti majd a 170 milliót.

A képviselő-testület legutóbb módosította a Kapuvári Hőszolgáltató Kft. alapító okiratát, mely a volt húsgyári telephely bejegyzésével bővült. Hámori György köszönetet mondott a hőszolgáltató igazgatójának, Pászli Tibornak és kollégáinak, amiért működésre alkalmassá tették a volt húsgyári kazánt. Az ott dolgozóknak egyhavi bérüknek megfelelő jutalmat állapított meg.

A Hőszolgáltató felügyelőbizottságába két új tagot delegáltak. Dukai Norbertet 2019. június 30-ig bízták meg, míg határozatlan ideig Szabó László tölti be e tisztséget.

 

 

Forrás: http://m.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/a_kapuvari_vargyas_utca_csapadekviz-elvezeteset_is_megoldottak/2575475/?fbclid=IwAR0kDLbklxZIMgc00gjHUvJScQS6Vu24lWW-XgDYC-FET5oq2zq6EPsva6Y

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük