Januártól nyilvántartásba veszik a társasházak közös képviselőit

A társasházi törvény módosításának hatására egyre kevesebben vállalják a közös képviselői tisztséget. A változtatás sarkalatos pontja, hogy minden társasházi közös képviselőt nyilvántartásba vesznek a területileg illetékes földhivatalnál. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lesz egy kijelölt kontaktszemély a hatóságok és különféle szervek, valamint a lakók között.

– Ezzel, hogy nevesítik a közös képviselőt, bizonyos adatai bekerülnek a központi nyilvántartásba, egyre kevesebben vállalják a feladatokat. Pedig mivel még a végrehajtási rendelet sem jelent meg, így arról is csak sejtésünk van, hogy milyen információkat kell majd összegyűjteni. Mégis beindult a piac, új képviselőket keresnek, hozzánk is több társasház jelentkezett, hogy vállaljuk őket – mondta Garics Antal, a szolnoki Fáy András Lakásszövetkezet elnöke.

A január 1-jén életbe lépő változásoktól átláthatóbb működést remélnek a martfűiek is.

– Általában nem működnek jól a klasszikus társasházak, sok esetben közös költséget sem szednek, így a kiadásaikat sem tudják megfelelően fedezni – mondta Farkas Roland, a martfűi Tyereskova Lakásépítő- és Fenntartó Szövetkezet vezetője. – Minden év május 31-éig meg kell tartani a közgyűléseket, a jogszabályban leírtak alapján elkészíteni a beszámolót, és benyújtani a hivatalnak, ahol megvizsgálják, hogy megfelel-e az előírásoknak. A hitelességért és törvényességért a közös képviselő anyagi felelősséggel is tartozik – részletezte a változásokat.

A lakásszövetkezeti törvény is változhat a jövőben, mely célszerűbbé teszi, hogy a tulajdonosok ezt a formát válasszák.

– Társasházak esetében tulajdoni hányad alapján van szavazati jog, míg a szövetkezet esetén mindenki egy szavazati joggal bír. A legfőbb döntéshozó szerv a közgyűlés vagy a küldöttgyűlés, így a rendszer is demokratikusabb. A törvényességi felügyeletet nem a jegyző, hanem a cégbíróság végzi, minden adat nyilvános és hozzáférhető – sorolta az előnyöket.

Ezeket az érveket mérlegelve, Martfűn is egyre többen jelentkeznek a Tyereskova lakásszövetkezethez, nyolc-kilenc épület ügye jelenleg is folyamatban van.

Nagyon kevés a jól és törvényesen működő társasház, elöregedtek az épületek, nem tudnak mit tenni a nem fizetőkkel.

– A belépés esetén a legfontosabb, hogy minden tulajdonosnak bele kell egyeznie a csatlakozásba, de aki eddig kijátszotta a rendszert és nem fizetett, neki nem érdeke, így nehéz helyzetbe kerülhet az egész lakótömb – tette hozzá.

A többség esetén mégis gördülékenyen zajlik a csatlakozás, mellyel munkaerő-bővítési igény is járhat.

– A főállású dolgozók bérét és az iroda fenntartási költségeit a hozzánk tartozó lakások közös költségébe általános kiadásként tüntetjük fel. A mostani tagjaink is jól járnak a bővüléssel, hiszen ha több lakás fizeti, megoszlik a költség. Az újak viszont szervezett keretet kapnak – emelte ki.

Tartalékolniuk kell a felújításokra

– A szövetkezetben az idei év feladata volt a közös költség emelése, és ezáltal a tartalékképzés. Egy lakótömbnek ugyanis évekig kell gyűjtenie, hogy a felújításokra szánt összeg rendelkezésre álljon. Akadnak olyan épületeink, ahol a lakók a szokottnál jóval magasabb közös költséget szavaztak meg, hogy szigetelni tudják az épületet – számolt be Farkas Roland.

A bejárati ajtókat és a négyemeletesek lépcsőházainak üvegfalait már műanyagra cserélték, az elektromos hálózat korszerűsítésére viszont nagy szükség lenne.

– Sok épületet a ’60-as években húztak fel, az akkori időszak energiaigényéhez igazodva, melyek balesetveszélyessé váltak. Teljesítménynövelésre lenne szükség, de egy fővezeték cseréje elérhetetlen összeg. A munkálatokat az egyes lakásokban is folytatni kellene, de ez már a lakók saját költsége lenne – mutatott rá.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/januartol-nyilvantartasba-veszik-a-tarsashazak-kozos-kepviseloit-2717470/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük