Ingyenpénzre pályázhatnak a társasházak

Idén is meghirdetésre kerül a már 10 éves OTP Business Társasházi Pályázat. A jubileumi pályázat különlegessége, hogy az összdíjazás, valamint a nyertesek száma is megduplázódik. Az eddigi 10 helyett 20 lakóközösség, összesen 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet, továbbá a nyertes társasház/lakásszövetkezet pályázatának benyújtója 100.000 forint értékű ajándékutalvánnyal kerül jutalmazásra.

Lenne mit felújítani

Beszédes adat, hogy hazánk épületállományának majdnem fele (48,7 százaléka) 1946 előtt épült, nagyjából 20 százaléka 1960 előtt, és csupán 8,2 százaléka fiatalabb 37 évnél. Az állomány többsége különböző területeken (például külső homlokzat, víz- és hőszigetelő rendszerek, belső szerkezeti elemek) sürgős felújításra szorul, hiszen elöregedtek, elhasználódtak a régi eszközök.

Ezeket a ház sok esetben nem tudja kigazdálkodni a közös költségekből, vagy megfinanszírozni a felújítási alapból. Ilyenkor merül fel a lakók egyszeri befizetésének lehetősége, vagy a pályázatokon való részvétel. Az előbbi egy nagy beruházás esetében nem járható út. A pályázatok azonban nagy segítséget nyújthatnak.

Érdemes pályázni

Az idén tíz éves OTP Business Társasházi Pályázat célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése és szépítése, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása. A pályázat országos szintű, társasházak és lakásszövetkezetek számára egyaránt nyitott.

A társasházak, illetve lakásszövetkezetek 2018. február 12. és 2018. június 17. között nevezhetnek a pályázatra. Négy nagy kategóriában lehet pályázni, a korábbi három – Ezermester, Biztonság és Közösség – mellett a jubileum alkalmából újonnan létrehozott Jubileumi különdíj kategóriában is. Ez utóbbi esetében bármely olyan megoldás beadható, ami a lakóközösség mindennapjait, a társasház körülményeit javítja.

Kategóriánként öt pályázat kerül díjazásra, továbbá a nyertes társasház/lakásszövetkezet pályázatának benyújtója 100.000 forint értékű ajándékutalvánnyal jutalmazzák. Egy lakóközösség több kategóriában is adhat le külön-külön pályázatot, így sikeres pályázatok benyújtása esetén nem csak egy felújítás realizálható.

„Célszerű pályázni, hiszen a leadott pályázathoz nem kell önerőt igazolni, mindössze ki kell tölteni az adatlapot a https://otpbusiness.hu/tarsashazipalyazat/ weboldalon keresztül” – mondta Csonka Tibor.

Az OTP Business ügyvezető igazgatója hozzátette: „ezzel a pár perces folyamattal azonnal esélyessé válik valamelyik támogatás megnyerésére. Ha szeretné felújítani, megszépíteni vagy rendezettebbé tenni környezetét, az OTP Business Társasházi Pályázat ebben is segítséget nyújthat.”

 

 

Forrás: http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/ingyenpenzre-palyazhatnak-a-tarsashazak-91026.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük