Idén is virágosak lesznek a balkonok Kecskeméten

Ötödször szervezi meg a Virágos balkonok akciót a Kecskeméti Városszépítő Egyesület.

Ahogy az előző években, ezúttal is a Kossuth téri Lordok Társasház, a Petőfi Sándor utcai Szalagházak Lakásszövetkezet, a Szabadság tér 5. sz. alatti társasház és a Horváth Döme körúti ­lakásszövetkezet balkonjai borulhatnak virágba nyárra, a turistaszezon közepére.
Király József, az egyesület elnöke elmondta: az akcióval az a céljuk, hogy a belváros szocreál stílusban épült házakat megszépítsék. Az igényeket ismerve idén is körülbelül ezernyolcszáz tő egynyári virágpalántát osztanak ki, főként petúniát és muskátlit. A virágokat a Hírös Kertészek Egyesülete szerzi be, az akcióra szánt négyszázezer forint egy részét a városszépítő egyesület állja, a fennmaradó összeget pedig a Városi Támogatási Programon nyerték el. A lakókat beültetési és növényvédelmi tanácsokkal is segítik a kertészek, a fejenként hat palántáért cserébe mindössze egy, az átvételt igazoló aláírást kér az egyesület. Hétfőn a Szalagházaknál osztották ki a virágokat.

Király József egy másik kezdeményezésükről is beszámolt. A városszépítők Kecskemét fennállásának 650. évfordulója alkalmából ősszel ugyanennyi, azaz 650 facsemetét szeretnének elültetni, főként a városközpont utcáin, terein. A tervről az önkormányzati képviselőként is dolgozó egyesületi elnök már a közgyűlésen is beszélt. Lapunknak úgy fogalmazott: a nagyszabású faültetéssel üzenni szeretnének a jövőbe, és ezzel is emlékezetessé tennék a városlakók számára Kecskemét idei ünnepét. Király József hozzátette: számítanak az önkormányzat, a városüzemeltetési kft. és a képviselők támogató részvétele mellett a kecskemétiekre is, remélve, hogy a házuk előtt elültetett fákat – mégha közterületen is vannak – magukénak fogják érezni, és vigyáznak majd rájuk.

A városszépítő egyesület a Romkert átalakításában is részt vesz, ezzel kapcsolatban megtudtuk: az engedélyek beszerzése után hamarosan már működhet itt az ­ivókút.

 

Forrás: https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/iden-is-viragosak-lesznek-a-balkonok-kecskemeten-1362065/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük