Futhatnak a milliók után egy hajdúszoboszlói társasház lakói

Az önkormányzatnál támogatták az épület korszerűsítését, de becsapva érzik magukat.

Ultimátumot adott a hajdúszoboszlói képviselő-testület egy társasházi lakóközösségnek; az érintettek 5 millió forinttól eshetnek el, amennyiben továbbra sem felelnek meg a településképi előírásoknak.

A történet tavaly júniusig nyúlik vissza, amikor a Hősök tere 19. szám alatti társasház részéről célba vettek egy felújításra kiírt önkormányzati pályázatot. Egy hónappal később a képviselő-testület 5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesítette az „olajos társasházként” is ismert épület közösségét. Az önkormányzat képviselői annak tudatában hozták meg a döntést, hogy a felújítás-korszerűsítéshez (színezés, hőszigetelés) kapcsolódó homlokzati terveken, műszaki leírásban és látványképeken nem tüntettek fel sem klímaberendezéseket, sem árnyékolókat.

Ezt azért fontos kiemelni, mert az önkormányzat külön kikötötte: a támogatott felújítás csak a homlokzati megjelenést érintő klímaberendezések és az erkélyekre beépített árnyékolók, nyílászárók külön, előzetes településképi bejelentésével valósítható meg. A klímák kültéri egységével kapcsolatban az is megfogalmazódott, hogy gondoskodni kell azok takarásáról (például az erkély padlójára állítva). Ezen feltételek megszegése bírságot vonhat maga után – figyelmeztettek.

A kivitelezés 2020 júliusában kezdődött, és elég hamar kiderült, hogy nem fogják betartani a településképi jóváhagyásban foglaltakat. Az árnyékolók és a klímaberendezések ugyanis a helyükön maradtak a homlokzat hőszigetelési munkálatainak megkezdésekor. Az önkormányzat a társasházzal szemben úgynevezett településképi kötelezési eljárást indított, s mivel nem látták biztosítottnak a pályázatban elfogadott műszaki tartalom megvalósítását, a támogatási szerződést sem kötötték meg. A társasház megfellebbezte a döntést, s egy évig tartó jogi eljárás kezdődött, mellyel párhuzamosan az „olajos társasház” ügyvédje többször kereste a polgármesteri hivatalt a ötmillió forint kifizetése miatt.

Az üggyel kapcsolatban a hajdúszoboszlói képviselő-testület legutóbbi – szeptember eleji – ülésén úgy határozott, a társasház két hónapot kap a kötelezettségek teljesítésére, különben a támogatást visszavonják.

A városi főépítész, Tokai-Kiss Gábor kiemelte: egy, a főtéren álló társasháznál érvényre kell juttatni a településképi követelményeket. A pénzbeli támogatás fejében pedig joggal elvárható – folytatta – legalább a legalapvetőbb elvárások számonkérése. Mint az egyik, az ügyben keletkezett előterjesztésben fogalmazott, ez az első ilyen eset a városban, így az önkormányzat döntése a jövőre nézve is meghatározó.

Forrás: https://civishir.hu/hajdu-bihar/2021/09/futhatnak-a-milliok-utan-egy-hajduszoboszloi-tarsashaz-lakoi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük