Felgyújtotta a lakását egy Vas megyei férfi

Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly fel akarta gyújtani a lakását, veszélybe sodorva ezzel a társasházban élőket. Miután begyújtotta az ágyneműt, elment a lakásából, a tűz továbbterjedt, a füst pedig a szellőzőn keresztül egy másik lakásba, valamint a lépcsőházba is bejutott. 

A férfi egy Vas megyei városban élt egy társasház harmadik emeletén. A házban az egyes szinteken a lakásokban a fürdőszoba és a mosdó szerelvényaknán keresztül szellőzik, így az egymás feletti lakások közös szellőző rendszeren keresztül szellőznek.

A férfi 2018 februárjában meggyújtott egy papírzsebkendőt, majd azt az ágyon lévő ágyneműk közé rakta.Miután az ágynemű és az ágy is meggyulladt, a férfi elment a lakásból.  A tűz átterjedt a lakás többi részére. A felső szomszédnál megrepedt a vakolat, az ablaküveg és felpúposodott a parketta is.

A füst és a mérgező gázok a társasház szellőző rendszerén keresztül bejutottak a lakás feletti lakásba, és a lépcsőházba is. A lakók élete, testi épsége közvetlen veszélybe került.

Csak azért nem történt tragédia, mert a tűzoltók gyorsan megérkeztek és még időben elfojtották a lángokat.A lakóknak, a társasháznak és az önkormányzatnak több mint kilencmillió forintos kára keletkezett a tűz miatt. 

A gyújtogató ellen vádat emelt a Szombathelyi Járási Ügyészség közveszély okozás miatt.

Forrás: https://m.origo.hu/itthon/20191209-felgyujtotta-a-lakasat-majd-elment-kozveszely-okozas-miatt-kell-felelnie.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük