Ebben a házban a Tisza látványára ébredhetnek a lakók

A szolnoki társasház építésénél a hagyományos anyagok helyett az emelt minőségre koncentráltak, melyben a Cemix termékei vezető szerepet töltöttek be.

Tizennyolc lakásos társasház épül a szolnoki Tisza-parti sétány lábánál a Szau-Bau Kft. kivitelezésével. A projektben a Cemix Hungary Kft. termékei meghatározó szerepet töltenek be. Az építkezés során a lakásokon kívül

  • fogorvosi rendelőt,
  • huszonkét darab garázst
  • és kiszolgáló helyiségeket is létrehoznak.

A munkálatokról Szautner Tamás, a kivitelező cég ügyvezetője és Debreczeni István, a Cemix regionális projektvezetője tájékoztatta lapunkat.

Tiszára néző teraszok várják a lakókat

A munkálatok 2018 júliusában kezdődtek el, ám nem várt nehézséget okozott az építési területhez közel eső Tisza-gát. Egy komplex talajmechanikai vizsgálat lefolytatása után – amely a gát mindkét oldalára vonatkozott -, indulhatott el a tényleges kivitelezés. Az épülő társasház alapozását is nagyban befolyásolta a közeli folyó, amit talajcserével és egy alul-bordás lemez alappal oldottak meg a szakemberek.

A lakások mérete a 37 négyzetméteres garzonoktól a 120 négyzetméteres penthouse lakásokig terjed, az utóbbiakhoz 140 négyzetméteres terasz is tartozik. A garzonokon kívül mindegyik lakás terasza és nappalija a Tiszára néz.

Jelenleg a hidegburkolásokat fejezik be az épületben, majd a külső és belső festésekkel folytatják a festők a munkát. A gépész szakemberek pedig a kazánokat és a szanitereket kezdik beépíteni és felszerelni.

Emelt minőség a Cemix termékeivel

Az új társasház felső kategóriás lakóépületet fog képviselni, ezt szem előtt tartották az anyagok kiválasztásánál és ajánlásánál is. A hagyományos anyagok helyett ezért az emelt minőségre koncentráltak, melyben a Cemix termékei vezető szerepet töltöttek be, úgy mint:

  • Cementes Vakolat (MP 501 I)
  • Gipszes Vakolat (MP 701 G)
  • Glett
  • Beltéri Falfesték (PrimoTop; InterTop)
  • Önterülő Eszrich (Esztrich FE 50 Largo)
  • Hidegburkolati rétegrend:
    1. Alapozó (GrundPlus)
    2. Ragasztó (S1 Flex, Flex)
    3. Fuga (SilverCol)
    4. Vízszigetelés (Aquastop Plus, Aquastop Band)
    5. Homlokzati Hőszigetelés (Thermosystem)
    6. Homlokzati Színvakolat (StrukturOla Dekor)

Az épületszerkezet az építőipar újdonságait is felvonultatja, így például a Cemix gipszesztrich-jét is felhasználják. A lakások között külön, szálas hangszigetelést helyeztek el, amely ebben a régióban ritkaságszámba megy. Habár a beépítési előírások nem követelik meg az ilyen magasságú épületekhez, egy liftet is beépítenek majd, amely a lakók kényelmét szolgálja.

A Szau-Bau Kft. először alkalmazta nagyobb számban a Cemix anyagait, és tapasztalatuk szerint a termékek 100%-ban megfeleltek, a kiszolgálásban pedig 110 %-on teljesített az építőipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalat.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2021/04/ebben-a-hazban-a-tisza-latvanyara-ebredhetnek-a-lakok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük