Csaknem 3 év börtönre ítélték az egykori szerelme lakását felgyújtani akaró férfit

A Pécsi Járásbíróság a november 20-án megtartott nyilvános tárgyaláson B. L. vádlottat közveszélyokozás bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi nem tudott belenyugodni abba, hogy élettársi kapcsolata megszűnt. A volt élettársa által lakott pécsi társasház előtt többször megjelent és fenyegető kifejezéseket kiabált a nő irányába. Így tett 2018. július 31-én is, a volt élettárs azonban elküldte a vádlottat.

A vádlott ezt követően egy 10 literes kannában benzint vásárolt azért, hogy a nő által lakott társasház ajtaját felgyújtsa. A vádlott megvárta, míg besötétedett, majd gyalog indult az ingatlanhoz. 2018. augusztus 1-jén, a hajnali órákban egy 1 literes, benzint tartalmazó palackkal együtt jelent meg a háznál, majd a társasház valamennyi lakásához való bejutást biztosító, zárt bejárati ajtó kitört ablaküvegén benyúlva, az ajtó belső felét lelocsolta benzinnel, azután öngyújtóval meggyújtotta és távozott a helyszínről.

Az ajtó égni kezdett, a társasház folyosóján – ahol gyúlékony anyagok és gázvezeték is volt – sűrű füst keletkezett. Az egyik ott lakó férfi kinyitotta a lakásának bejárati ajtaját, majd a sűrű füstöt látva a lakás ablakán át a ház udvarára mászott ki, ezután a többi lakóval együtt vízzel oltották el a tüzet, miközben a rendőrséget értesítették.

A vádlott cselekménye miatt személyi sérülés nem történt, az ajtó és a falszerkezet megrongálódásával 246 000 forint kár keletkezett.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése, másodlagosan a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat esetleges bejelentésére, így az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős.

Forrás: https://www.bama.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/csaknem-3-ev-bortonre-iteltek-az-egykori-szerelme-lakasat-felgyujto-ferfit-2135946/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük