Katona Akos összes bejegyzése

A társasházakban is van hatása: nagyobb türelmet kíván az együttélés

Aki teheti, ebben a járványterhes időszakban már otthonról dolgozik, a gyermekek is otthon vannak, hiszen az iskolák bezártak. Ez pedig kisebb-nagyobb zajjal jár, ehhez a társasházban élőknek hozzá kell szokni. Kérdés persze az, hogy meddig lehet tűrni a hangoskodást.

A társasházakban is megváltozott kicsit az élet az utóbbi hetekben, hiszen szinte minden lakó otthon tölti napjait. Ez egyrészt egészségügyi szempontból is nagyobb odafigyelést igényel mindenki részéről, hiszen a közös tereket gyakrabban használják a tulajdonosok. A lifteket például érdemes elkerülni, ha ez nem oldható meg, akkor a nyomógombokat zsebkendővel nyomjuk meg, így is csökkenthetjük a fertőzésveszélyt. Másrészt a szomszédoknak toleránsabbnak kell lenni, hiszen az otthoni lét bizonyos fokú zajjal jár, ami eddig talán nem volt ennyire jellemző.

– A panelépületekben lakóknak szerintem különösen nagy kihívást jelent a mostani járványügyi helyzet – írta nemrég egyik olvasónk a DN SMS rovatában. – Igyekszik mindenki otthon maradni, amelyik családban gyerekek vannak, most ők is a négy fal között töltik az idejüket naphosszat. És ez sok esetben nagy zajjal is jár – a gyerekek futosgálnak, hangoskodnak a lakásban, mi szomszédok pedig ezt úgy halljuk, mintha a saját otthonukban történne mindez. Nagyon sok toleranciát igényel mindenkitől a mostani helyzet.

Egy másik, ugyancsak társasházban élő olvasónk arra panaszkodott, hogy a szomszédja teljes hangerőn hallgatja a zenét jóformán reggeltől késő estig.

Korábban is hallotta már párszor, de most, hogy ő is szinte mindig otthon van, kifejezetten zavaró. Azt elismeri, hogy a kialakult helyzet minden lakótól nagyobb türelmet kíván meg, és ő próbál is megértő lenni, de van egy határ, amit nem szabadna átlépni. Ha úgy érezzük, szomszédunk túlment ezen a határon, először beszéljünk vele, hogy az, amit csinál – hangosan hallgat zenét, túl korán vagy későn végez zajjal járó házimunkát, barkácsolást –, zavar minket, és kérjük meg, hagyja abba. Érdemes előkeresni a társasház házirendjét is, hiszen ott szabályozhatják, milyen időszakban lehet ilyen jellegű tevékenységeket végezni. Ha van ilyen jellegű intézkedés, a közös képviselő is felszólíthatja a zajos lakót.

Ha minden kötél szakad, hivatalos úton is eljárhatunk, hiszen a polgári törvénykönyv rögzíti, hogy a tulajdonosok kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel szomszédaikat szükségtelenül zavarnák. Ez viszont valóban csak a legvégső eset legyen, hiszen, ahogy olvasónk is írta, a kulcs most a kölcsönös toleranciában rejlik. Törekedni kell tehát a közösség minden tagja számára elfogadható megoldások megvalósítására.

Forrás: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-tarsashazakban-is-van-hatasa-nagyobb-turelmet-kivan-az-egyutteles-2378388/

Fűtés: 28 ezer távfűtéses lakásban állami támogatással korszerűsítenek

Fűtéskorszerűsítésre 336 pályázatot nyújtottak be közel 2,5 milliárd forint támogatási igénnyel, több mint 28 ezer lakásra – közölte a Palkovics László vezette innovációs tárca.

A közösségi fűtési rendszerek felújításának a támogatásával az innovációs tárca csökkenti a távhővel ellátott lakások üvegházhatású gázkibocsátását és javítja az energiahatékonyságukat – mondta ma Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM ) tavaly szeptemberben megnyitott pályázata 2020. március 31-én lezárult. Az Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram, a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti és társasházi lakások kibocsátásának csökkentését, az energiahatékonyság növelését eredményező, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházásokat segíti elő. A kiírásra összesen 336 érvényes pályázatot nyújtottak be közel 2,5 milliárd forint támogatási igénnyel, összesen több mint 28 ezer lakásra – közölte az ITM.

E szerint az energetikai korszerűsítéseket több társasház és lakásszövetkezet évek óta tervezte, a célzott támogatás lehetővé teszi a régóta időszerű fejlesztések megvalósítását. Az átlagos támogatási igény nagyságrendileg 7,5 millió forint, ami lakásonként átlagosan 90 ezer forintnyi támogatást jelent. A pályázat eredetileg 2 milliárd forintos keretösszege a kritériumoknak megfelelő összes beruházás támogathatósága érdekében szükség szerint megemelhető.

Az okos mérésre alkalmas fűtési költségmegosztó rendszer kialakítása kötelező műszaki tartalomként szerepelt a pályázatban. A távfűtött lakásokban lakók így nem drága külön mérőkkel, hanem okos költségosztókkal szerelhetik fel a radiátorokat, szabályozhatóvá téve a fűtési rendszert. A nemzetközi tapasztalatok alapján önmagában ezzel a költséghatékony megoldással – szigetelés, ablakcsere és minden egyéb beavatkozás nélkül is – legalább 10 százalékos energiamegtakarítás érhető el.


Kaderják Péter kiemelte, hogy a pályázatok támogatásával várhatóan több mint 28 ezer korszerűtlen, hőmérséklet-szabályozással és okos költségmegosztóval el nem látott távfűtéses lakásban sikerül költséghatékony módon elérni az energiaveszteség és az üvegházhatású gázok csökkentését. A távhőszolgáltatásban érintett lakások közösségi fűtési rendszereinek felújítása hozzájárul Magyarország energiahatékonysági és klímavédelmi céljainak eléréséhez. A Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben a kormány a jövőben is segíti a magyar háztartásokat abban, hogy okosmérő eszközök beszerelésével saját maguk dönthessenek energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről – mondta az államtitkár.

Forrás: http://m.atv.hu/belfold/20200403-futes-28-ezer-tavfuteses-lakasban-allami-tamogatassal-korszerusitenek

Már a társasházak is kiplakátolhatják, ha az épületben házi karantén van

Le lehet tölteni, ki lehet nyomtatni a plakátot.

Akinek kötelezően hatósági házi karanténba kell vonulnia, annak a koronavírus-hírekről tájékoztató kormányzati oldal szerint egy piros lapot kell a bejárati ajtajára ragasztania. Ezen egyebek mellett az olvasható, hogy:

tilos a belépés, itt járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azonban most közzétett még egy plakátot. Ez önkéntesen használható, és sokkal színesebb is, mint a kötelezően kiragasztandó.

Az áll rajta, hogy:

Ebben az épületben egy otthoni karantén működik.

Majd a házikók alatt magyarázat is szerepel arról, miért tartózkodhat valaki otthoni karanténban.

  • Hatósági határozat alapján (az érintett ingatlant külön megjelölik, a fenti piros plakáttal).
  • Önkéntesen, megelőzés gyanánt.
  • Nincsenek tünetei, de olyan helyen járhatott, ahol más fertőzésgyanús emberek is megfordulhattak.
  • Enyhe, általános tünetekkel rendelkezik, de nem felel meg a koronavírus-fertőzés gyanú kritériumainak.

A plakát ITT érhető el.

Forrás: https://m.hvg.hu/ingatlan/20200317_koronavirus_otthoni_karanten_tajekoztatas_tarsashaz_plakat

Tűz volt egy békési társasházi lakás erkélyén

Békésen egy társasházban, pénteken délután kigyulladt egy virágtartó.

Egy virágtartó gyulladt ki egy társasház második emeleti lakásának erkélyén Békésen, a Kossuth Lajos utcában pénteken délután. Az érintett lakás felett lakók a békési önkormányzati és a mezőberényi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet, a tűzoltók egy vízsugárral megszüntették az izzást. Az egységek átvizsgálták az emeletet, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség – írja a katasztrófavedelem.hu.

Forrás: https://www.beol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tuz-volt-egy-bekesi-tarsashazi-lakas-erkelyen-2587725/

Szabályozni szeretnék a társasházak közös helyiségeinek használatát a közös képviselők

A soklakásos társasházakban általában nem tartják be a járványügyi előírásokat, ezért több közös képviselő is azt kéri, hogy rendeletben szabályozza a kormány a közös helyiségek használatát. Csehországban például a lakásból kilépve már kötelező viselni a maszkokat, mert ezzel is csökkenteni akarják a fertőzésveszélyt a lakóközösségeknél.

Hetente többször fertőtlenítenek ebben szegedi lépcsőházban.

Chovanecz Kata 36 szegedi társasház képviseletét látja el. Azt mondja a szerződés szerinti takarításokat folyamatosan végzik, de arra is van lehetőség, hogy a lakóközösségek többszöri takarítást is rendeljenek. A lakók figyelmét pedig arra hívja fel, hogy a lépcsőházak ablakai mindig legyenek nyitva.

Csehországban a lakásból kilépve a lépcsőházakban is ugyanazok a szabályok kötelezőek, mint az utcán, azaz szájmaszkot kell viselni. A csehek ezzel is csökkenteni szeretnék a fertőzésveszélyt a közös helyiségek használatánál.

Tóth Andrea egy tízemeletes sorházban lakik Szegeden. Azt mondja a soklakásos panelházakban élők egymást védenék meg, ha maszkot, és kesztyűt hordanának a lépcsőházban, liftben.

Több társasház kezelő szerint a járványügyi rendeletekbe törvényileg kellene szabályzást kidolgozni a lakóházakra is.

Forrás: https://hirtv.hu/ahirtvhirei/szabalyozni-szeretnek-a-tarsashazak-kozos-helyisegeinek-hasznalatat-a-kozos-kepviselok-2498037

Ötszintes, 120 lakásos társasházat kap Győr

A Rózsaliget Társasház felkapott környéken épül meg a Sza-Bi-Qualit munkájával és a Leier termékeivel.

A tervek szerint halad az építkezés Győr egyik felkapott környékén: a Szent Anna házakként ismert negyedben új, zöld épületet alakítanak ki. A Sza-Bi-Qualit Kft. munkájával elkészülő Rózsaliget Társasházban 120 lakást építenek fel három ütemben, várhatóan Húsvétra már szerkezetkész is lesz az épület.

Három kilométerre van a Leier gyára

A beruházás alapanyagainak nagy részét közvetlen közelről, a Leier Hungária Kft. három kilométerre található győri előregyártó üzeméből szállítják. Ennek köszönhetően a beruházás jelentős részénél nem kell aggódni a jelenlegi egészségügyi helyzetben kialakult ellátólánc-akadozások miatt sem. De a Sza-Bi-Qualitot mindemellett felkészülten találta a szituáció: minden alapanyagból legalább egy hónapnyi tartalékuk van.

Segítenek a korábbi jó tapasztalatok

Lapunkat a beruházásról Szabó Sándor, a cég ügyvezetője, illetve Frank József, a Leier Kft. munkatársa tájékoztatták. Szabó Sándor elmondta: ugyan gyors határidővel, 16 hónappal vállalták el a ház építését, de a korábban szintén Győrben szerzett tapasztalatuk (két 67 lakásos társasházat felépítettek és most a Rózsaligettel párhuzamosan is dolgoznak egy mintegy 90 lakásos épületen) segítségükre van a munkában.

Kifejtette: határozottan jó az együttműködés a Leierrel. Elmondta még: a Sza-Bi-Qualitnál meghozták az összes szükséges óvintézkedést a koronavírus kapcsán is, mind a higiéniai téren és eszközökkel, mind pedig az egy légtérben való tartózkodás csökkentésével. Hangsúlyozta: a cég kitart amellett, hogy dolgozik a megfelelő óvintézkedések mellett és bízik abban, hogy nem fog kifejezetten hosszú ideig tartani az egészségügyi helyzet.

A digitálisan tervezett gyártásnak vannak előnyei

Frank József kifejtette a felhasznált elemekről, hogy mind kéregfalakat, mind kéregfödémeket, mind pedig téglát is szállítanak a Rózsaliget építkezéséhez. Mint kiderült, a ház pinceszintje javarészt Leier termékeivel készült el, és a föld felett is nagy arányban használják őket.

Az előregyártott elemek alkalmazásának feltétele, hogy az épület szerkezetét és az ezekbe beépítendő szerelvényeket is a technológiának megfelelően tervezzék meg az egyes ágak felelős tervezői (építész, statikus, gépész és villanyszerelő).  Ezzel a kivitelezési fázis jóval megrövidíthető és jelentősen lecsökken az élűmunka igénye az építkezésnek, ami a jelenlegi vírushelyzetre való tekintettel kevesebb kockázatot jelent. Az építkezésen dolgozó létszám jelentősen csökkenthető a Leier előregyártott fal, födém és lépcső elemeinek alkalmazásával.

Kiemelte, hogy a Sza-Bi-Qualittal együttműködve be tudták építeni a részben Leier-kéregfödémből készülő erkélyekbe előre a kivitelező által biztosított részeket és az együttműködés is jó volt, mint korábban is. Szintén hasznos volt még, hogy a Leier termékeit előre modellezik számítógépen, így a panelek már úgy érkeztek meg, hogy azokba a vezetékeket és villanydobozokat előre beépítették, nem kell emiatt a falakat kibontani.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2020/03/otszintes-120-lakasos-tarsashazat-kap-gyor

Egy ott felejtett gyertya miatt égett le a lábatlani társasház tetőszerkezete

Közveszély okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, akinak a felelőtlensége miatt tavaly februárban leégett egy nyolclakásos  társasház tetőszerkezete Lábatlanon.

A férfi gyakran tartózkodott a ház padlásterében és erről a többi lakó is tudott, a személyes tárgyait itt helyezte el. A férfi február 6-án a padlástérben töltötte az éjszakát, gyertyával világított, melyet nem oltott el, amikor kora reggel elment az épületből. Az égő gyertya lángja átterjedt a közelben tárolt éghető tárgyakra, és a tetőszerkezet faanyagára.

A padláson lévő anyagok károsodtak és sérült a tető palaszerkezete, lécszerkezete és a tetőtartó fa gerendaszerkezete, valamint az elektromos hálózat is. A tűz oltása következtében a felső lakások is beáztak. A kár több, mit 5 millió forint, amit a biztosító kifizetett. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a férfira.

Forrás: https://24.hu/belfold/2020/04/03/egy-ott-felejtett-gyertya-miatt-egett-le-a-labatlani-tarsashaz-tetoszerkezete/

Vállalkozások és társasházak is dönthetnek a hiteleik folyamatos törlesztéséről

A lakossági ügyfelek mellett a vállalkozásoknak és a társasházaknak is megvan a lehetőségük arra, hogy ne vegyék igénybe a fizetési moratórium jelentette könnyítést és változatlanul törlesszék hiteleiket, amennyiben szeretnék. Az OTP Bank ügyfeleinek ehhez csupán egy nyilatkozatot kell kitölteniük és e-mailben elküldeni.

A Kormány meghatározott ügyfélkör számára tőke-, kamat- és díjfizetési moratóriumot hirdetett a koronavírus világjárvány gazdaságot érintő hatásainak enyhítésére. Ez a fizetési haladék az OTP Bank vállalati ügyfeleinek nagy részét is érinti. A rendelet szerint ezeknek a társaságoknak 2020. december 31-ig nincs tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségük. Ahhoz, hogy részt vegyenek a moratóriumban, nem kell semmit tenniük, fizetési kötelezettségüket automatikusan szünetelteti a hitelintézet.

Lehetőség van azonban arra is, hogy az ügyfelek egyáltalán nem, vagy csak részben vegyék igénybe a fizetési haladékot. Azok az ügyfelek, akik továbbra is a szerződésben meghatározottak szerint szeretnék teljesíteni tőke, kamat és díjfizetési kötelezettségeiket külön, írásban kell nyilatkozatot tenniük az OTP Bank felé a honlapon található nyilatkozat kitöltésével, majd e-mailben elküldeni a bank által az érintett ügyfeleknek küldött tájékoztató levélben szereplő email címre.

A fizetési haladékot a moratórium ideje alatt később is kérhetik az ügyfelek, tehát az a társaság vagy társasház, illetve lakásszövetkezet, amelyik most a törlesztést választja, megváltoztathatja döntését és év végéig bármikor kihasználhatja a moratórium jelentette könnyítést.

Forrás: https://profitline.hu/Vallalkozasok-es-tarsashazak-is-donthetnek-a-hiteleik-folyamatos-torleszteserol-405888

Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt több embert kórházba szállítottak Békésen

Egy Ady Endre utcai társasház egyik lakásához riasztották a békési önkormányzati tűzoltókat vasárnap este, miután az egyik lakó rosszul lett.

Az egység méréseket végzett és több lakásban is kimutatta a mérgező gáz jelenlétét, ezért a házat átszellőztetik, a lakókat kikísérik. A mentők több embert kórházba szállítottak – tájékoztatott a katasztrófavédelem.


Minden fűtési időszakban előfordul, hogy a tűzoltókat szén-monoxid szivárgáshoz riasztják. Ezeket az esetek meg lehetne előzni kellő elővigyázatossággal. A szén-monoxid jelzők életet menthetnek, ezért fontos, hogy amennyiben lehetőségünk van rá, szerezzünk be legalább egyet, vagy akár többet is ingatlanunkba. Minderről bővebben itt olvashat.

Forrás: https://koroshircentrum.hu/2020/02/23/szen-monoxid-mergezes-gyanuja-miatt-tobb-embert-korhazba-szallitottak-bekesen/

A családi házasokat és a kertes társasházakat is érintik az újdonságok

Megkezdte Budapesten a kerti zöldhulladék elszállítását az FKF Nonprofit Zrt., a társaság csak a biológiailag lebomló, FKF-logós zsákokat viszi el. Egyre nő a lakossági érdeklődés a komposztálás iránt is, amivel nemcsak a zöldhulladék, de bizonyos konyhai szerves hulladék is hasznos anyaggá alakítható. 2023-tól elvileg a biológiai hulladékot is szelektíven kellene gyűjteni, azonban ennek hazai begyűjtési rendszeréről még semmit sem tudni.

Az FKF március 2-án kezdte meg a főváros zöldövezetes kerületeiben a kerti zöldhulladék járatrendszerben történő elszállítását. A vonatkozó jogszabály szerint 2016. január 1-jétől a zöldhulladékot a képződés helyén, a zöldhulladék elkülönített gyűjtésének céljára gyártott gyűjtőedényben, vagy biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákban kell gyűjteni, kivéve ha a zöldhulladékot házi vagy közösségi komposztálás útján komposztálják – idézte föl közleményében a társaság.

A százliteres kerti zöldhulladékos zsákok megvásárolhatók darabonként 235 forintos áron az FKF Nonprofit Zrt. II. kerület Fő utcai, és IX. kerület Ecseri úti ügyfélszolgálati irodáiban, a lakossági hulladékudvarokban, valamint a szerződött partnerek értékesítési pontjain, itt azonban

a zsákok ára eltérhet a cég által meghatározottól.

Az értékesítő helyek címlistájáról az FKF ügyfélszolgálati irodáiban vagy a www.fkf.hu oldalon lehet tájékozódni. A gyűjtőzsákok ára tartalmazza az elszállítás és a komposztálás költségét is.

A társaság azt kéri,

a zöldhulladékot az elszállítás napján legkésőbb reggel 5 óráig, vagy az azt megelőző napon helyezzék ki az ügyfelek.

A zsákokba lomb, fa- és bokornyesedék, nyírt fű illetve gyom kerülhet, a legfeljebb karvastagságú faágakat pedig egy méteresre darabolva, összekötve kell kihelyezni a zsákok mellé. Amennyiben a zöldhulladékos zsákokban háztartási hulladékot, vagy egyéb nem odavaló anyagot találnak, a zsákot nem szállítják el.

A komposztálás során a begyűjtött zöldhulladékból minősített, engedéllyel rendelkező talajjavító anyag készül. A kerti zöldhulladék elszállítása a tervek szerint november 27-ig tart.

A körzethatárok, a zöldhulladék begyűjtésének napja kerületi bontásban, továbbá a zöldhulladék gyűjtéssel kapcsolatos minden fontos információ elérhető a társaság honlapján.

Kötelező lesz a biohulladék szelektív gyűjtése is

2023-tól kötelező lesz az Európai Unióban a biohulladék szelektív gyűjtése, és az is, hogy a begyűjtött anyagokat helyben kell majd feldolgozni. A jogszabály hazai megfelelője egyelőre még hiányzik, a hvg.hu szerint annyi tudható, hogy a törvény megjelenése után elvileg az FKF és a többi közszolgáltató fogja elvégezni ezt a feladatot is.

Az viszont biztos, hogy nem lesz egyszerű a rendszer kiépítése: elég csak a jelenlegi szelektív gyűjtéssel kapcsolatos nehézségeket, és a folyamat időigényét figyelembe venni. Ráadásul a hatályos hulladékgazdálkodási jogszabály a biohulladék körébe sorolja a biológiailag lebomló, parkokból vagy kertbőll származó hulladékot, a háztartásokban, éttermekben, étkeztetőkben és kiskereskedelmi tevékenységet folytató létesítményekben képződő élelmiszer- és konyhai hulladékot, valamint az ezekhez hasonló, élelmiszer-feldolgozó üzemekben képződő hulladékot is.

Ezek hatékony begyűjtése azonban legalább három eltérő gyűjtési rendszert feltételez, amit feldolgozás szempontjait is figyelembe véve kellene kiépíteni.

Az egyik lehetséges módszer erre a komposztálás, amellyel kapcsolatban nagyjából rendezett a jogi helyzet. Egy 2003-as rendelet ugyanis meghatározza annak műszaki követelményeit és a közösségi komposztálás fogalmát és módját.

Nincs szükség engedélyre a komposztálás kiépítéséhez, egy közös kerttel, udvarral rendelkező társasház tulajdonostársai szabadon belevághatnak. A lap szerint a komposztálással sokat spórolhat egy társasház a kommunális hulladék csökkenésén. A Komposztfórum Magyarország Egyesület tapasztalatai szerint például egy 40 lakásos társasház komposztrendszerének kiépítésekor a háznál 4 darab 240 literes kukával rendelkeztek, amelyek éves díja megközelítette a 700 ezer forintot, ezt 3 év alatt a programmal a felére csökkentették. Egy tízlakásos háznál két komposztáló már 30-50 ezer forintból kiépíthető, és évente 20-30 ezer forintot kell körülbelül ráfordítani.

A fővárosban működnek önkormányzati támogatási programok is, amelyeknél a helyhatóság a jellemzően kertes házas övezetekben eszközátadással támogatja a lakossági komposztálást. Megoldás lehet az utóbbi években egyre szaporodó közösségi komposztpontok hálózata is.

Forrás: https://infostart.hu/belfold/2020/03/08/a-csaladi-hazasokat-es-a-kertes-tarsashazakat-is-erintik-az-ujdonsagok