A padlóburkolatnak legalább akkora szerepe van, mint magának a rendszer kiválasztásának. Ugyanis nem mindegy, mennyi hőt pazarolunk el a burkolat által.
A hővezető képessége miatt alapvetően a leghatékonyabb a kő-, kerámia- vagy márványburkolat. Természetesen alkalmazhatóak rosszabb hővezetési tulajdonságokkal bíró anyagok is, mint a parketta, a parafaborítás, a laminált padló esetleg a szőnyegpadló. De ezeknél mind alacsonyabb szobahőmérséklettel kell számolni, változtatásul növelni kell a fűtőközeg melegét.
A PVC- és a linóleumburkolat 95%-ban eléri az ideálisnak számító kőburkolat teljesítményét.
A parketta hőleadása a kőhöz mérten 80%-os. Itt a fatágulást és zsugorodást is figyelembe kell venni, ez pedig, akárcsak a padló lerakása, komoly szakértelmet igényel.
A legrosszabb hatásfokú a ragasztott eljárással a padlóra helyezett szőnyegpadló, ennél az anyagnál hozzávetőlegesen 50%-os hőveszteséggel számolhatunk. Ellenben a filc, annak vékonysága okán sokkal inkább javasolható.
A nem kőburkolatos rendszernél javítható a hőleadás oly módon, hogy hőelvezető alumínium lemezborítást alkalmazunk, ami a csövek tetejére helyezendő. Erre egy vékony polietilén fólia kerül, majd a cementesztrich következik, amire már ragasztható is a kiválasztott burkolat. Csakis flexibilis ragasztó- és fugázóanyag használható, ezek elviselik a hőingadozások keltette mozgások hatásait.
Parketta esetében a gyártók 14 mm-ben maximálták a fa vastagságát, ám a juhar- és a bükkfa – természeténél fogva – nem alkalmas padlófűtés fölé.
A faszármazék és műgyanta keverékéből előállított laminált padló átmenetet képez a hideg- és a meleg-burkolatok között, ezek mintázatát számítógépes programok tervezik.
Forrás: padlofutes.net