Kigyulladt egy társasház Tatán

Felhalmozott papírok kaptak lángra a társasház egyik lakásában.

Tatán, az Egység utcában található társasház második emeletén keletkezett lakástűz, amelyet a helyszínre érkező tatabányai hivatásos tűzoltók oltottak el. A tűzeset miatt mintegy húsz lakónak kellett ideiglenesen elhagynia az épületet.

A tűzoltók a tűz megszüntetése mellett megkezdték a lépcsőház szellőztetését, valamint az egyéb utómunkálatokat is – írja a katasztrófavédelem.

Forrás: https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/tata-tarsashaz-lakastuz-tuzoltok-oltottak-el-langokat/wsrbhbd

Verekedés volt egy sátoraljaújhelyi társasházban

Garázdaság miatt emeltek vádat egy 53 éves férfival szemben, aki szabadon engedte a kutyáját, majd rátámadt a szomszédjára részegen.

Június 11-én délben egy sátoraljaújhelyi négy lakásos társasház közös udvarán egy férfi szabadon engedte a kutyáját, amit az egyik lakó szóvá tett. A részeg férfi ezt rossz néven vette és veszekedni kezdett a másik férfival. A kutyás annyira dühös lett, hogy

MEGPRÓBÁLTA FEJEN VÁGNI A SZOMSZÉDJÁT, AKI FELEMELTE A KARJÁT, ÚGYHOGY AZ ÜTÉS CSAK SÚROLTA AZ ARCÁT.

A támadó nem hagyta annyiban a dolgot. Trágár kifejezések kíséretében tovább ordítozott a szomszédjával és ismét rá akart támadni. Végül a kutyás rokonai közbeléptek, az ő kérésükre, a férfi leállította magát. 

AZ ÁLDOZATNAK 8 NAPON BELÜL GYÓGYULÓ SÉRÜLÉSEI KELETKEZTEK.A férfi ellen feljelentést tett a szomszéd a rendőrségen, de könnyű testi sértés miatt nem terjesztett elő magánindítványt, az 53 éves támadóval szemben, aki ellen garázdaság miatt indult eljárás. A nyomozók megállapították, hogy a férfiKIHÍVÓAN KÖZÖSSÉGELLENES, ERŐSZAKOS MAGATARTÁSA ALKALMAS VOLT ARRA, HOGY MÁSOKBAN MEGBOTRÁNKOZÁST, RIADALMAT KELTSEN.A büntetlen előéletű férfival szemben az ügyészek a tárgyalás mellőzését és próbára bocsátást indítványoztak a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnál.

Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20201030-megserult-egy-ferfi-egy-tamadasban.html

Tűz volt egy jászberényi társasházi lakásban

A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat.

Egy társasház negyedik emeleti lakásának egyik szobája, valamint az erkélyen felhalmozott ruhaneműk égtek Jászberényben, a Szövetkezet utcában – tájékoztatta hírportálunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral rövid időn belül körülhatárolták, majd megfékezték a tüzet. Ventilátorral átszellőztetik az ingatlant, ahol senkit nem találtak.

Forrás: https://www.szoljon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tuz-volt-egy-jaszberenyi-tarsashazi-lakasban-3040930/

Nem játék a társasházban! Miért baj a kipakolt növényrengeteg, a biztonsági rácsok és a cigizés a folyosón?

Rengeteg lépcsőházban tesznek ki virágokat, de más, tűzvédelmi szempontból zavaró tényezők is előfordulnak.

Belegondolni is borzasztó, de a statisztikai adatok szerint évi 6-7 ezer lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat.

Tűzhelyen felejtett olaj, magára hagyott égő gyertya vagy épp egy sérült elektromos vezeték is okozhatja a bajt, de bármi is történik, a tűzoltók feltétlen segítségére számíthat az ember. Nagyon fontos, hogy ez viszont is így legyen, azaz hogy ők is számíthassanak az emberek közreműködésére. Már jó előre gondolni kell arra, hogy ha gyors cselekvésre lesz szükség, akkor minden akadálytalanul történhessen.

4 tűzvédelmi tudnivaló a társasházakban

A társasházak különösen veszélyeztetett lakóhelyek, hiszen ahol sok ember él egy fedél alatt, még nagyobb a tűz kockázata. A Lánglovagok Egyesület tájékoztatójában több olyan szempontot is sorra vesz, mely az oltást, a mentést, sőt a menekülést is hátráltathatják ezekben az épületekben. Érdemes figyelni az intelmeikre és a lehető legnagyobb körültekintéssel eljárni: a társasházi tűzvédelem közös érdek, és együttműködést kíván a lakók részéről.

Növények a társasházi folyosón

Kert híján szinte minden társasházi lakásban élő nevel szobanövényeket a lakásában, illetve erkélyén, ám nagyon sokan döntenek úgy, hogy nemcsak otthonukat, hanem a lépcsőházat is zölddel díszítik. Sajnos azonban a tucatnyi rosszul elhelyezett cserép nagyon zavaró lehet a tűzoltók számára, és akadályozhatja a menekülést.

Tűz esetén minden másodperc számít, ezért jobb követni a tájékoztatóban foglalt előírásokat. Aszerint kizárólag abban az esetben szabad növényeket rakni a lépcsőházba, ha azok nem csökkentik a menekülési szélességet. Háza válogatja, hogy pontosan mekkora ez a szélesség, ezért ha a lakóközösség mindenképpen ragaszkodik az ilyesfajta díszítéshez, akkor szükséges kikérni egy tűzvédelmi szakember véleményét. Sajnos a legtöbb esetben a társasház paraméterei nem teszik lehetővé a növények kihelyezését.

Bútorok és holmik a lépcsőházban

Hasonló okból a bútorok és egyéb holmik kihelyezése is problémás: a tárgyak egyfelől akadályokat képeznek, másfelől pedig meggyulladhatnak, segítve a tűz továbbterjedését, a keletkező füst pedig a tűzoltók és a lakók tájékozódását is megnehezíti. Ráadásul, ahogy az említett tájékoztató is emlékeztet, a közös tulajdonú területet alapvetően nem szabad kisajátítani és rakodótérként hasznosítani.

Zavaró a biztonsági rács?

Nagyon sok társasházban vannak biztonsági rácsok, melyeket azért szerelnek fel, hogy megnehezítsék az esetleges betörők dolgát. A Lánglovagok Egyesület tájékoztatójában arra figyelmeztet, hogy a rács akadályozhatja a menekülést, és sajnos az oltást is. Ha a lakók mégsem mondanának le erről a védelmi eszközről, akkor fontos követniük a vele kapcsolatos előírásokat:

  • nyitott állapotban nem torlaszolhatják el a tűzvédelmi berendezéseket,
  • fontos, hogy minden érintett ki tudja nyitni,
  • ha nem közvetlenül a lakásajtóra szerelik, akkor a közös képviselőnek is kapnia kell egy, a rácshoz tartozó kulcsot.

A tűzoltók szerint tanácsosabb valamilyen más betörésvédelmi eszközt alkalmazni rács helyett, például biztonsági ajtót.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni

A téma kapcsán elengedhetetlen újfent felhívni arra a figyelmet, hogy milyen nagy veszélyt jelent, ha valaki a házon belül gyújt rá. A tájékoztató emlékeztet a törvényre, hogy ugyan saját lakásban bárki rágyújthat, a ház közös tulajdonú részeiben, így a folyosón, a lépcsőházban, a zárt légterű területeken tilos a dohányzás. Ha valaki mégis ott cigarettázna, akkor a lehulló, még parázsló hamu vagy gyufa, az esetleg rosszul eloltott dohánytermék és az eldobott csikk is tűzveszélyt jelent, a keletkező füst pedig téves jelzést adhat a füstérzékelőnek.

Tűzvédelem a lakáson belül

Miért nem szabad az elektromos vezetéket a szőnyeg alá tenni, és mi a baj a manapság divatos fényfüzérekkel? Jó tudni, mi minden okozhat tüzet a lakásban.

Forrás: https://femina.hu/otthon/lepcsohaz-tuzvedelem/