Gázfegyverrel lövöldözött egy férfi a debreceni lakótelepen

Gázfegyverrel lövöldözött egy férfi szombaton este Debrecenben, a Csemete utcában.

A lakótelepre kiérkező rendőrök gyorsan kiderítették, hogy egy ott lakó fiatal férfi lövöldözhetett. Elszámoltatták a 26 éves helyi lakost, aki már akkor beismerte tettét és átadta az egyenruhásoknak a gázpisztolyt.

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán azt mondta a nyomozóknak, hogy csak ki akarta próbálni a riasztópisztolyt. Először a társasház előtt adott le egy lövést a földre, majd a lépcsőházban is elsütötte a fegyvert.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

Forrás: https://24.hu/belfold/2020/10/26/debrecen-gazfegyver-lovoldozes/

Tetőtérben landolhatnak a legújabb támogatások

A most bejelentett intézkedések középpontjában a családi házak többgenerációs bővítése áll. Ezt tartalmazza a money.hu elemzése, amely szerint így a lakáspiacon eddig marginális szerepet játszó területet kerül be az állami lakásprogramba. A legújabb kormányzati terv szerint ugyanis a tetőtér-beépítéssel készült új lakások kapnának állami támogatást. 

A GYERMEKES CSALÁDOK A CSOK TELJES ÖSSZEGÉT ERRE A CÉLRA FORDÍTHATJÁK, AMI LAKÁSONKÉNT MAXIMUM 10 MILLIÓ FORINTOT JELENT.

A KSH adatai szerint 2005 és 2015 között a lakás- és családiház-átalakítások elenyésző, kevesebb mint 1 százalékát adták a tetőtér-beépítések, és jellemzően családi házaknál fordultak elő. 

A tetőtéri lakások piacán vannak lehetőségek, ugyanis a legfelkapottabb településeken az utóbbi években jelentősen csökkent a társasház-építésre, lakás- és családiház-építésre alkalmas telkek száma. A kihasználatlan, illetve felújításra szoruló tetőterekben még van lehetőség újabb lakások kialakítására, az új programmal ez a szegmens kaphat lendületet.

– fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az eladásra kínált telkek átlagos négyzetméterára az elmúlt 5 évben a fővárosban több mint duplájára emelkedett, a megyeszékhelyeken is 40 százalékos drágulás történt. 

  • A budapesti tetőtéri lakások medián négyzetméterára október végén 771 ezer forint volt,
  • a megyei jogú városokban 427 ezer forintért kínálták ezeket négyzetméterenként,
  • a kisebb vidéki városokban pedig 465 ezer forintért.
Fotó: Ajpek Orsi / Index

A beépíthető tetőtérrel rendelkező fővárosi családi, valamint iker- és sorházak esetében az átlagos négyzetméterár 580 ezer forintot tett ki a kínálati piacon.

  • A megyei jogú városokban 360 ezer forintos árszint a jellemző,
  • a kisebb vidéki városokban ugyanezeket 354 ezer forintért hirdették a tulajdonosok,
  • a községekben lévő tetőtér-beépítésre alkalmas házak pedig 254 ezer forintos négyzetméteráron kerültek a piacra.

Egy lakáskorszerűsítés, -bővítés, ezen belül, akár egy tetőtér-beépítés jelentős kiadással járhat, de a bankok palettáján régóta elérhetőek a szóban forgó lakásberuházásokhoz felvehető lakáshitelek. A money.hu hitelkalkulátora szerint a bővítésre felvehető 5 és 10 millió forintos, végig fix törlesztőrészletű 20 éves futamidejű lakáscélú hitelek közül a legkedvezőbbek havi részlete

  • az alacsonyabb hitelösszeg esetében 31–33 ezer,
  • a nagyobb hitelnél pedig 64–65 ezer forint.

Amennyiben életbe lép a most bejelentett tetőtér-építési támogatásra vonatkozó program, akkor az érintettek még ennél is kisebb ráfordítással tudják megvalósítani a tetőterek beépítését.

Idén októberben nem ez az első bejelentés, ami használt ingatlanokra vonatkozik. Várhatóan januártól ugyanis az állam 50 százalékos, maximum 3 millió forintos támogatást ad a gyermekes családok lakásfelújítási kiadásaira.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2020/10/28/lakashitel_otthonteremtesi_tamogatas_tetoter_beepites/

Kéményseprő kisokos: kinek ingyenes és kinek nem?

Évente, kétévente kötelező a kéményseprés. Van akinek ingyen jár, de van akinek fizetni kell érte. A Metropol Mukics Dániellel, az Országos Katasztrófavédelem szóvivőjével segít eligazodni az útvesztőben.

Tiszta kémény, biztonságos otthon

Ma már természetesnek vesszük, hogy télen az otthonunkban meleg van, a háztartások biztonságához azonban hozzátartozik, hogy a kéményeket rendszeresen ellenőriztessük. A legtöbb baleset ugyanis itt keletkezik. – Tavaly 822 kéménytűz volt országosan, ebből 4 Budapesten. Idén 594 kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 6 volt Budapesten. Évente átlagosan 6000 lakástűz van, minden ötödik a kéményből ered, mert nincs megfelelően kitisztítva. Bár a kéménytüzek száma csökken, az évi 800 kéménytűz azt jelzi, hogy sok helyen még mindig nem figyelnek oda kellő mértékben az otthonuk biztonságára. Hatalmas károkat, tragédiákat tudnak okozni ezek a tüzek, ezért érdemes évente vagy kétévente – a fűtési technológiától függően – ellenőriztetni a kéményeket – hangsúlyozta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője.

Fotó: Somogyi Hírlap

Kinek jár ingyen és kinek nem?

A kéményseprés a magánszemélyek házában, lakásában minden esetben ingyenes. Ahova azonban gazdálkodó szervezet van bejelentve (cég, egyéni vállkozó), nekik évente, kétévente kötelező, ellenkező esetben bírság járhat érte.

Családi házban:
Ha valaki családi házban él és a házba nincs bejegyezve semmilyen gazdálkodó szervezet akkor a kéményseprés ingyenes. A kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal. Településtől függ, hogy kéményseprőcég, vagy a katasztrófavédelem kéményseprői végzik az ingyenes kéményseprést. A kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat linken irányítószám alapján ki lehet keresni, hogy a katasztrófavédelemnél, vagy valamelyik kéményseprőcégnél tudnak időpontot egyeztetni az ingyenes kéményellenőrzésre.

Ha családi házban él és a házba be van jegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprést egy- vagy kétévente kötelező megrendelni. Ezt már nem a katasztrófavédelem, hanem csak kéményseprőcégek végzik. Attól a cégtől rendelhetik meg, amelyik szimpatikus. A kéményseprésért ebben az esetben fizetni kell. A katasztrófavédelem honlapján azt is meg lehet tudni, hogy az adott területen milyen kéményseprőcégektől lehet megrendelni a kötelező ellenőrzést.

Társasházban:
Ha társasházban él és a lakásba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprő magától fog érkezni és ingyenesen elvégzi a sormunkát.
Ha a lakásba be van jegyezve gazdálkodó szervezet, a kéményseprő akkor is automatikusan érkezik, de a munka díját ki kell fizetni. Ha a lakásnak saját kéménye van, akkor az egész munka díját, ha a lakás a társasház gyűjtőkéményére van csatlakoztatva, akkor a munka rá eső részét kell kifizetni, például egy tízlakásos társasház esetén a munkadíj egy tizedét.

fotó: Archív

Milyen időközönként érdemes elvégeztetni a kéményseprést?

  • Ha gázzal fűtünk, kétévente
  • Ha fával vagy bármilyen más szilárd anyaggal, akkor évente érdemes kérni az ingyenes kéményseprést.

– Ha csak két hétig háztartási hulladékkal fűtünk, annyi korom és kátrány rakódik le a kéményünk belső falára, mintha hat hónapon keresztül jó minőségű, két évig szárított fával fűtöttünk volna. Nagyon nem mindegy, hogy mivel tüzelünk – tette hozzá.

Mi történik, ha nem engedjük be a kéményseprőt?

Családi házban:
– Azokban a családi házakban, ahol nincs semmilyen cég bejegyezve, semmilyen kötelezettségünk nincs, semmilyen büntetőjogi következménye nem lesz, ha nem engedjük be a kéményseprőt. A saját biztonságunk érdekében azonban nagyon is ajánlatos – magyarázta Mukics Dániel.

Társasházban:
– Társasházban lakó magánszemélyek esetén, ha nem engedjük be a kéményseprőt felszólítást kap a lakó, hogy rendelje meg és végeztesse el a kéményseprést ingyenesen. Ha ennek nem tesz eleget, akkor jogkövetkezmény és bírság lehet a vége, hiszen másokat is veszélyeztethet egy nem megfelelően kitisztított kéménnyel.

Cégek esetén:
Cégeknek minden esetben kötelező a kéményseprés elvégeztetése, érdemes a korábban egyeztetett időpontban ezért otthon lenni, hiszen később pótdíjat vagy akár bírságot kell fizetni.

Óvakodjunk a csalóktól

Mukics Dániel szerint vannak olyan csalók, akik a katasztrófavédelem alvállalkozóinak adják ki magukat és bírsággal fenyegetőzve ajánlják fel a szolgáltatásaikat azoknak, akiknek fizetnie kell érte. – Ezeket nem kell beengedni! A gazdálkodó szervezetek attól a kéményseprőcégtől rendelik meg a kötelező kéményellenőrzést, amelyiktől szeretnék, ne dőljenek be az erőszakos csalóknak – mondta.

A szén-monoxid-mérő életet menthet

– Ha kéményseprő és a megfelelő szakember is megnézte a fűtésberendezésünket, már csak egy dologra kell odafigyeljünk: a szén-monoxid-mérő berendezésre. Minden olyan fűtésrendszert, aminek látjuk a lángját, nyílt égésterű fűtőeszköznek hívunk. Ha nem megfelelő a szellőzés otthon – tehát az ablakokban nincsenek szellőzőrések – nagyon hamar elhasználhatják a szoba levegőjét, így jön létre a szén-monoxid. Mivel ez színtelen szagtalan gáz, még az állatok sem érzik, ezért életet menthet, ha beszerzünk szén-monoxid-mérőt, hiszen akár percek alatt is halálos mérgezés történhet, ha nincs, vagy nem megfelelő az eszköz – mondta Dániel.

Fontos a jó minőségű szén-monoxid-mérő

– A katasztrófavédelem honlapján megtalálható a jó és rossz minőségű mérők listája, ahol utána tudunk nézni, hogy milyet vásároljunk, vagy a meglévőt le kell-e cserélni. – Minden ilyen szerkezetnek szavatossági ideje is van, ezt is folyamatosan figyelni kell, ha lejár újat kell venni a biztonságunk érdekében – tette hozzá a szakember.

Budapesten ki az illetékes?

Budapesten a FŐKÉTÜSZ végzi a kéményseprési tevékenységet. Hozzájuk a kemenysepro.hu címen lehet időpontért jelentkezni. A vírushelyzet miatt azonban ütemezett módon, megrendelés nélkül kizárólag a társasházakban végzik el az ellenőrzést. A nem társasházi ingatlanok esetében az ingatlan tulajdonosának vagy használójának egyedileg kell megrendelnie a kéményellenőrzést.

Forrás: https://metropol.hu/aktualis/kemenysepro-kisokos-kinek-ingyenes-es-kinek-nem-71927/

A közös költség tartozás következményei

Sokan nem veszik komolyan, hogy társasházukban közös költség fizetési kötelezettségük áll fenn. A tartozás felhalmozásának azonban komoly következményei lehetnek. A D.A.S. JogSzerviz szakértői megmutatják ennek következményeit.

A közgyűlés a társasházak döntéshozó szerve. A közgyűlés alkalmával a társasházi tulajdonosok határozatban rendelkeznek a társasház működésével, költségvetésével kapcsolatos kérdésekben, azaz ennek keretében hozzák meg döntéseiket.

A társasházak működésének rendjét egyébként az alapító okiratban s a szervezeti és működési szabályzatban állapítja meg a közgyűlés.

A társasházi törvény alapján már háromhavi közös költség tartozás esetén, komoly lépéseket tehet a társasház a tulajdonossal szemben. És ezek a következmények megismételhetőek.

Az egyik ilyen hátrány az, hogy a hátralékos tulajdonos külön tulajdonát, valamint a hozzá tartozó közös tulajdoni hányadát a társasház – a tartozás erejéig – jelzálogjoggal terheli meg. A jelzálogjog biztosítékként szolgál a társasház javára a tartozás megfizetésére.

Ebben az esetben vagy a közgyűlés – az érintett tulajdonostárs szavazatának figyelmen kívül hagyásával – dönt a kérdésben, vagy közgyűlés hiányában, a közös képviselő önállóan is intézkedhet.

Ez utóbbi esetben a szervezeti és működési szabályzat adhatja meg ezt a jogot a közös képviselőnek.

A jelzálogjog bejegyzésének sajátossága, hogy mind a közgyűlési határozatot, mind pedig a közös képviselő rendelkezését ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokiratba, vagy közokiratba kell foglalni.

Ez lényeges feltétele az ingatlan-nyilvántartásbeli bejegyzésnek. Természetesen, amennyiben a hátralék rendezetté válik, akkor a törlés iránt – ugyanilyen formában – a tulajdonos költségére, intézkednie kell a társasháznak.

A másik lehetőség a fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezése, mely tipikusan a behajtás iránti intézkedés formája.

A fizetési meghagyásos eljárás megindítása – a fentiekhez hasonlóan – szintén vagy a szervezeti és működési szabályzat felhatalmazása, vagy egyedi közgyűlési határozat alapján történhet meg.

Ennek kimenetele akár a polgári peres eljárás is lehet és a végén végrehajtási eljáráshoz is vezethet, mely eljárások további költségterhet jelentenek az érintett tulajdonostársnak – hangsúlyozták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Forrás: https://www.origo.hu/jog/20201025-origo-jog-das-jogszerviz-kozos-koltseg-nemfizetes-jogkovetkezmenyek.html