Hiányozni fog a lakástakarék-pénztári támogatás

A legtöbb társasház lakástakarék-pénztári megtakarításból fedezte a különféle felújítási munkákat. Az ehhez kapcsolódó állami támogatás azonban két hete megszűnt, így aki eddig nem kötött megtakarítást, annak a jövőben nem éri meg ezt a takarékossági formát választania.

Szinte nincs olyan társasház az országban, amelyik ne lenne érintett a lakástakarék-pénztáraknál történt változásban. A legtöbben ennek a megtakarításnak köszönhetően tudták felújítani épületüket. Sok társasház most is rendelkezik lakástakarékkal, amit a jövőben beruházásra tudnak fordítani, új szerződést viszont már nem érdemes kötniük, mert nem jár utána állami támogatás. Megtakarítás nélkül azonban nem sok lehetőségük van korszerűsítésre, így a jogszabályváltozás nem csak azokat érinti rosszul, akik a jövőben az állami támogatással kiegészített megtakarításból tervezték otthonuk felújítását, hanem a társasházak lakóit is, akik későbbiekben az épület korszerűsítését szerették volna lakástakarék-pénztári összeg felhasználásával megvalósítani.

Kutrovácz Jenő, az EPSOL Társasház-Üzemeltető és Gazdasági Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a kezelésükbe tartozó több társasháznak jelenleg is van megtakarítása, így az ott lakók a korábbiaknak megfelelően igénybe tudják venni az állami támogatást. A közös képviselő szerint nagyon jó konstrukció volt a lakástakarék-pénztár, a bankoknál kedvező feltételekkel tudtak így hitelt felvenni, ugyanis a megtakarítás volt a fedezet a kölcsönhöz, amelynek felhasználásával felújításokat tudtak végezni az ingatlanon. Kutrovácz Jenő hozzátette, volt olyan társasház, amely 28 millió forintot tudott ily’ módon felvenni, és az összeget tíz év alatt vissza is fizették a lakók. A közös képviselő úgy látja, abszolút kihasználták a lakástakarék-pénztár adta lehetőségeket, amely hiányozni fog a jövőben.

 

Forrás: https://www.teol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/hianyozni-fog-a-lakastakarek-penztari-tamogatas-1356332/?fbclid=IwAR3IBQxzyNaJ-3r4E8O-rqHsLUC5nhryW_NG2IPR06LFV_e_hAmO-jNHAJI

Hűvös éjszakák, meleg radiátorok?

Idén egy hirtelen váltással, szinte egyik napról a másikra jött el a fűtési szezon. Aki megteheti, az esti órákban már jó pár napja ráadja a fűtést, de vajon fáznak-e a távfűtéses lakásban élők? Ennek jártak utána kollégáink.

Tapolca

A Tapolcai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője, Gáspár András szerint október 12-én azokban a távfűtéses lakásokban is bekapcsolják már a fűtést, ahol eddig nem kérték a lakók. – A korábbi években nem volt példa rá, hogy ilyen korán érkezzen a hideg, de felkészültünk rá, semmi akadálya nem volt, hogy beindítsuk a rendszert. A társasházi lakásoknak nagyjából a felében október első napjaiban már van fűtés, először azonban az intézmények, a bölcsőde, óvoda, iskola, kórház kérte a szolgáltatást. Nem volt fennakadás az indításban, a házakon belül azonban előfordult, hogy szerelés miatt várni kellett a fűtésre, de ennek megoldása a társasház feladata volt – mondta Gáspár András.

Ajka

A Primer Ajka Távhőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Holczinger József lapunknak elmondta, hogy szeptember 24-én az időjárás- előrejelzés alapján elindították már azokat a hőközpontokat, amelyeknél nincs hőszolgáltatási szerződés, nincs közös képviselő. Így azoknál az eseteknél az önkormányzati rendeletnek megfelelően a cégnek kellett felvállalnia a fűtés elindítását. A díjfizetők 15 százalékát érintette ez az elindítás. Az egy hét leforgása alatt mostanra már többen is megrendelték a szolgáltatást, körülbelül a 90 százalékát már fűtik a lakóépületeknek. Becslések szerint megközelítőleg 10 százalék az a kör, amely még kitart, és nem kérte a fűtés elindítását. Az ügyvezető igazgató hozzátette, mivel mérés szerinti elszámolás van, ezért amikor az időjárás indokolttá teszi, akkor célszerű kérni a szolgáltatás elindítását. A lakóépületek többségénél a vételezés mértéke beállítható, így a korszerű eljárás érdekében a lakóközösség, a szabályozhatóságnak köszönhetően annyit vételez, amennyit szeretne.

Veszprém

– Szeptember 24-étől folyamatosan kérik a fűtésszolgáltatás beindítását társaságunktól. A város 125 távfűtött épületének kilencven százalékából érkezett megrendelés – mondta Polhammer Kálmán, a VKSZ Zrt. hőszolgáltatási igazgatója. Hozzátette, a szolgáltatás beindítását az elsők között idén bölcsődék, óvodák és iskolák mellett egészségügyi intézmények és idősotthon kérte, az utóbbi napokban egyre több társasháztól is érkezett ilyen igény. A hálózatok alkalmasak a fűtés beindítására, bejelentések légtelenítési problémák miatt érkeztek a szolgáltatóhoz.

A fűtési időszak országosan szeptember 15-étől május 15- éig tart, a veszprémi helyi önkormányzati rendelet szerint szeptember 15. és október 14. között a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdése megrendelésre történik. Veszprémben 7868 lakás és 333 egyéb fogyasztó kapcsolódik a távhőszolgáltatásba.

Pápa

Pápa nem érintett a távhőszolgáltatásban, a társasházak, közintézmények egyedi vagy központi fűtésűek. Az előző évek gyakorlata szerint a Pápai Tankerületi Központ által fenntartott köznevelési intézményekben – az időjárástól függően – a tankerületi igazgató az intézményvezetőkkel egyeztetve dönt arról, hogy szükséges-e fűteni az adott tanintézetben.

 

Forrás: https://www.veol.hu/vezeto-hirek/futes-biztonsag-veszprem-megye-2482253/?fbclid=IwAR0wmZFuwaMT3Cc4KEjXzAWUBx1YTTHGZrMhulM893IoimOjE_KM8uXMq98

További áremelkedést generálnak a szigorodó energetikai követelmények

Aki a következő években építkezésben gondolkodik, jobban teszi, ha alaposan felkészül az épületek egyre szigorodó energetikai követelményeire. Mindez például a fűtésszámla és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése mellett az építési költségek emelkedését is maga után vonja.

2021. január elsejétől az Európai Unió területén – így Magyarországon is – minden új építésű lakóháznak, épületnek nulla vagy ahhoz közelítő energiafelhasználásúnak kell lennie. Ebbe egyaránt beletartozik a fűtéshez, a világításhoz és a hűtéshez használt energia. Fontos szem előtt tartani, hogy a szabályozásnak a használatba vételi engedély megszerzésekor kell megfelelni, tehát a tervezés alatt érdemes kiemelt figyelmet fordítani arra, mikor készül el az ingatlan.

Ugyanis hiába kezdenek el felépíteni egy családi vagy egy társasházat 2019 őszén, ha az csak 2021 tavaszára válik lakhatóvá, már a közel nulla energiaigényű (KNE) épületekre vonatkozó követelményeket kérik rajta számon a hatóságok. Egy KNE-ház energiaellátását legalább 25 százalékban olyan megújuló energiaforrásokból kell biztosítani, amik telekhatáron belül keletkeznek, vagy amiket a közelben állítanak elő. Általánosságban elmondható, hogy az épület összenergia-igényének meghatározásánál költségoptimalizált előírásoknak kell megfelelni.

A szigorúbb energetikai követelményeknek való megfelelés biztosan drágítja majd a kivitelezési költségeket, de most még megjósolhatatlan, hogy mennyivel. Az általunk megkérdezett építési vállalkozók nem is próbáltak becslésekbe bocsátkozni, viszont abban egyetértettek, hogy a pluszkiadásokat a vásárlóknak kell majd megfizetniük.

A generálkivitelezéssel is foglalkozó egyik szakember a Naplónak úgy fogalmazott, az építkezéssel kapcsolatban folyamatos áremelkedéssel kell számolni a következő években. Egyrészt a kedvező gazdasági környezet miatti keresletnövekedés, valamint a munkaerő és az építési anyagok terén mutatkozó hiány miatt általános drágulás jellemzi az építőipart. Ráadásul 2019. december 31-én lejár a kedvezmény, aminek nyomán az új építésű lakóingatlanoknak 27-ről 5 százalékra csökkentették az általános forgalmi adóját, vagyis 2020-tól legalább 21 százalékkal többet kell fizetnie annak, aki házat építtetne vagy új lakást vásárolna. Mindemellett egy közel nulla energiaigényű épülethez komolyabb, összetettebb tervezésre van szükség, miközben pluszhelyeket, területeket igényel a megújuló energiaforrások elhelyezése, nem beszélve arról, hogy a kiépítésük jelentősen megnöveli a büdzsét.

A szigorodó szabályozás a családi házat építőket érintheti a legérzékenyebben, ugyanis egy napelemes, napkollektoros vagy geotermikus rendszert nem lehet aprópénzből létrehozni. Ezek a költségek egy társasház esetében többfelé oszlanak, de még így is érzékelhetőek lesznek.

A várható drágulásra irányuló kérdésünkre a forrásunk azt válaszolta, a 2018-as költségekhez mérve – a műszaki tartalom függvényében – szerinte valahol 10 és 25 százalék közötti arányban kerül majd többe egy KNE családi ház. Ha ehhez még hozzávesszük a 2020-tól esedékes áfaemelkedést, a mostanihoz képest akár az 50 százalékot is megközelítheti az árnövekedés 2021 nyarára.

– Ez azért nagyon durván hangzik, és meggyőződésem, hogy ennek nincs is valóságalapja. Valakinek engednie kell majd, akár az államnak valamilyen új kedvezményekkel, akár az építőipari cégeknek, vállalkozásoknak, mert ennyit senki nem fog kifizetni egy lakásért, házért. Véleményem szerint a jelenleg túlterhelt, túlfeszített építőipar előbb-utóbb visszatér a normális keretek közé, és emellett a sokszor már most is irreálisan magas ingatlan­árak sem tudnak a csillagos égig növekedni. Tény, hogy az áfaemelkedés és a szigorúbb energetikai előírások megkerülhetetlen pluszköltségeket jelentenek, de a piacnak meg kell oldania, hogy az új építésű épületek árai ne szabaduljanak el – hangsúlyozta a lapunknak nyilatkozó építési vállalkozó.

Forrás: https://www.veol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/tovabbi-aremelkedest-generalnak-a-szigorodo-energetikai-kovetelmenyek-2503355/?fbclid=IwAR2asCM6WD3Jt_aTXaergXPtznU9dh8AykOxBBSYMEYUESmqnaXVO-eiUls

Fejlesztés a füstmentes belvárosért! – Kezdődhet a távhőszolgáltatás bővítése

Jövő hét elején megkezdődik a TERMOSTAR Kft. belvárosi távhőrendszerének bővítése Kecskeméten. A régen várt beruházásra a megnövekedett fogyasztói igények miatt van szükség: a rövidesen megújuló energiát hasznosító, korszerű távhő mellett döntöttek a KIK-FOR irodaház, a Fókusz társasház, Fókusz Takarékszövetkezet, a Lővei Klára Kollégium, az OTP Bank és társasház, valamint a Kecskeméti Református Internátus és Konviktus tulajdonosai, illetve lakóközössége. A fejlesztés eredményeképp kevesebb lesz a füstölő kémény a belvárosban, így kevesebb szennyező anyag kerül a levegőbe a fűtési szezonban.

– A beruházásra az új fogyasztók távhőrendszerre csatlakoztatását és a rendszer korszerűsítését célzó KEHOP 5.3.1. pályázat első ütemének keretében kerül sor közel 300 millió forint értékben, az abban meghatározott ütemezésnek megfelelően – mondta el Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft. ügyvezető igazgatója. – Szakembereink és a kivitelezést végző metALCOM Zrt. munkatársai is arra törekednek, hogy a munkálatok a lehető legkisebb fennakadást okozzák a közlekedésben, illetve az ott élők mindennapjaiban. Azzal a meggyőződéssel kérjük valamennyi érintett türelmét és megértését, hogy városunk egész közösségének érdekeit szolgáló beruházásról van szó, amellyel csökkenhetjük a város levegőjébe jutó szennyező anyagok mennyiségét.

A várhatóan hétfőn kezdődő munkák a következő utcákat és útszakaszokat érintik: Arany János utca, Koháry István körút (Fókusz társasház előtti szakasz), Csányi János krt. (KIK-FOR irodaház és OTP székház előtti szakasz), Hornyik János Körút (Lővei Klára Kollégium előtti szakasz), Fráter György utca (körút felé eső szakasz). Ezeken a területeken részleges forgalomkorlátozásra lehet számítani, a lezárások – a közlekedés zavartalansága érdekében – elsősorban a parkolókat érintik.

A KEHOP pályázat keretében néhány hét múlva Homokbányán, valamint a Hollandfaluban is megkezdődnek távhőrendszer bővítését célzó munkák. Ezek azonban semmiféle forgalomkorlátozással sem járnak. Homokbányán – a Zöld Városrész Programhoz kapcsolódva – a TERMOSTAR Kft. átvette a „Mercedes-iskola” kazánházának üzemeltetését, és megkezdi azokat a munkákat, amelyek az ott épülő bölcsőde és nappali ellátó intézmény távhőre csatlakozását teszik lehetővé. A Hollandfaluban pedig a Nyíri út 77.b épület önálló hőközpontjának kialakítása lesz a soron következő feladat.

Kecskeméten évről-évre csatlakoznak új fogyasztók a távhőrendszerre. A szolgáltató által ellátott épületek számának növekedése a jelenlegi ügyfeleknek is előnyös, hiszen a szolgáltatás állandó költségei így több felé oszlanak. Az új fogyasztók rendszerint azért döntenek a távhő mellett, mert költséghatékony és kényelmes fűtési megoldást jelent. A korszerű távhőrendszernek köszönhetően kiváltható a saját hőtermelő berendezések cseréje, üzemeltetése és karbantartása, ami óriási költségektől kímélheti meg a lakóközösségeket, illetve tulajdonosokat.

A munkavégzés által érintett területek

  1. Arany János utca (parkolók)
  2. Szabadság tér (Békás kút melletti parkolók)
  3. Csányi János körút – KIKFOR-irodaház előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  4. Koháry körút – OTP előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  5. Koháry körút – Fókusz társasház előtti szakasz (parkolók)
  6. Hornyik János körút – megyei könyvtár előtti szakasz (részleges forgalomkorlátozás)
  7. Fráter György utca (parkolók)
  8. Szabadság tér – Kecskeméti Református Iskola előtti szakasz

 

 

Forrás: https://kecskemetilapok.hu/kecskemet/fejlesztes-a-fustmentes-belvarosert-–-kezdodhet-a-tavhoszolgaltatas-bovitese?fbclid=IwAR0ItXvcPcAaQjyEQzGzOmKV1Y3HAVktxX0O9C_8Zl-bkpnJNvDJepCH6BA

Elindult a távfűtés Kaposváron

Csütörtökön már a város csaknem hétezer társasházi lakásában melegek voltak a radiátorok.

Már önállóan öltözködnek a gyerekek miután bejöttek az udvarról a Katolikus óvodában. Bár kint hűvös már az idő, bent egy pólóban is jól érzik magukat. Az intézményben fontosnak tartották, hogy az őszi, megfázásos időszakban állandó kellemes hőmérsékletet biztosítsanak a piciknek.

– A gyerekeknek rétegesebben kellett öltözködniük itt a csoportban, ez kicsit a mozgásukat is befolyásolta, és nagy örömünkre szolgált, hogy a tegnapi napra ahogy érkeztünk az óvodába már minden radiátor meleg volt – tette hozzá Mészáros Ágnes, a Szent Margit Katolikus Óvoda vezetője.

A hőközpontban szeptember eleje óta készen álltak a fűtési szezonra. Több társasház pedig már az előző hétvégén kérte is a fűtés elindítását.

Ma azonban mindenhol bekapcsolták a fűtést, mivel az elmúlt 3 nap átlaghőmérsékelete 10 celsius fok alatt maradt.

– Csaknem 7 ezer lakásban, és közel 300 intézményben indult el a mai nappal a távhőszolgáltatás. Azt kérjük a fogyasztóktól hogy akik esetleg mégsem kérik még a fűtést, azok vagy a diszpécserszolgálatunkon jelezzék, és akkor a kollegáink kimennek és elzárják az adott lépcsőházakat. Ezt egyébként a társaságok közös képviselőinél, a fűtési megbízottnál is kérhetik – tette hozzá Vida Zotmund Alpár, a Kaposvári Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A távhőszolgáltató a jövőben újabb 18 nagy kaposvári intézményt kapcsol majd a rendszerre. Ennek a kiépítése most van folyamatban, ám ez a beruházás nem zavarja a fűtés üzemletetését.

 

 

Forrás: http://kapos.hu/hirek/olvasoink_kerdeztek/2018-09-27/elindult_a_tavfutes_kaposvaron.html?fbclid=IwAR3uKIN5etZ6HuJrSywec5ODuuE7CP9svbm8uesYN_-XUfvjb6nLvxKEfW0